Előselejtezőt játszanak a “kiskadettek”

A DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös csapata Nyíregyházán lép parkettre a korosztályos bajnokság előselejtezőjén vasárnap. Jávor Barna együttese a NYÍKSE U16-os gárdájával csap össze először a főtáblára jutásért.

A hajdúsági fiatalok augusztus elején kezdték az alapozást a 2022/2023-as szezonra, újdonsült akadémistáink számos felkészülési mérkőzésen, edzőtáboron és intenzív tréningeken vannak túl az elmúlt időszakban. A fehér-feketék a hét utolsó napján a nyírségi szomszédaink ellen bizonyíthatnak a Nemzeti Fiú Kadett bajnokság előselejtezőjén, ahol, ha legyőzik a NYÍKSE U16-os alakulatát, délután a Nyíregyházi Kék Cápák ellen is pályára léphetnek, ahol egy újabb győzelem esetén bebiztosíthatják helyüket a főtáblán.

A héten az elvégzett munkával elégedettek lehettünk, amit elterveztünk azt maximálisan végrehajtottuk. Vannak betegségek és apróbb sérülések a csapatban, de jelenleg a legerősebb kerettel tudunk kiállni az előselejtezőre. A bajnokság ezen szakaszában rendkívül nehéz felmérni, hogy az ellenfelünk mire lehet képes, próbálunk a saját játékunkkal foglalkozni és a lehető legjobb formánkat nyújtani, meglátjuk ez mire lehet elég. Azt megígérhetem, hogy negyven percen keresztül küzdeni fogunk, hogy elérjük a célunkat: a főtáblára jutást! – mondta az U15-ösök vezetőedzője, Jávor Barna.

2022.09.11. vasárnap

9:00 NYÍKSE U16 – DEAC KA U16/B

15:00 Nyíregyházi Kék Cápák – NYÍKSE U16/DEAC U16/B

Helyszín: Nyíregyháza, Westsik Vilmos Élelmiszeripari SZK csarnoka.