EYBL: Bronzért szállunk harcba

A nemzetközi torna harmadik játéknapján a cseh TJ Sokol Prazsky ellen léptek parkettre a DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös fiataljai. A hajdúságiak tizenhárom pontos győzelemmel zártak, így a hét utolsó napján a harmadik helyért csapnak össze a Rátgéber Akadémiával.

Már a mérkőzés elején kemény tempót diktált a vendég alakulat, egy 6-0-ás periódussal indították az összecsapást. A kezdeti hazai kosárcsendet Sziegl törte meg, majd Váróczy hármasa után már csak egy pont volt a diffferencia. (7-8) Később Makray harciasságának köszönhetően szépen tartott lépést a kék mezesekkel a DEAC, majd Schmiedt triplájával már hárommal mentek akadémistáink. (17-14) A hátralévő minutumokban próbálta tovább növelni fórját a magyar csapat, amit a Sokol nem nézett jó szemmel, de Váróczy és Nagy találatainak hála megőrizték a vezetést a mieink. (18-20)

A folytatásban rögtön fordítani tudtak a csehek, majd Sziegl és Fekete-Gál révén újfent debreceni vezetés állt az eredményjelzőn. (27-23) Időt is kértek a vendégek, a taktikai megbeszélést felváltva estek a triplák, amiből a Sokol jött ki jobban, így magához is hívta övéit Gál Balázs. (31-31) A szünet előtti minutumokban magukat sem kímélve küzdöttek a felek. Nem sokkal a végéhez közeledve jókor jött Váróczy triplája, hibátlan dobása után már öt pontosra hízott a hazaiak fórja, amit a félidőre Sziegl akciójával és Váróczy újabb triplájával csaknem hiánytalanul tartani is tudtak. (43-39)

A pihenőt követően elkapta a fonalat a cívisvárosi együttes: egy 14-2-es rohammal Fekete-Gál Csongorék tizenhat pontos előnyt építettek ki maguknak. (57-41) A harmadik negyed derekán az egyre feszültebbé váló Prazsky továbbra sem talált megoldást akadémistáink elfutásaira, így Schmiedt és Wágner kosaraival csaknem húsz pontos differenciával várhatták a záró felvonást. (64-46) Az utolsó játékrészben sem adták fel a csehek, és egy 6-0-ás futással kozmetikáztak hátrányukon. (64-52) Később Fekete-Gál hárompontosa törte meg a negyed eleji kosárcsendet debreceni részről, majd Sziegl növelte tovább a hazai pontokat. A véghajrában már nem volt kérdéses az újabb DEAC győzelem, így Borsa és Oleár találataival saját szájíze szerint zárta le az összecsapást a magyar alakulat. (78-65) A végső összecsapásra a hét utolsó napján kerül sor 15 órakor a már jól ismert Rátgéber Akadémia fiataljai ellen.

DEAC – TJ Sokol Prazsky (CZ) 78-65 (20-18, 23-21, 21-7, 14-19)

DEAC: Fekete-Gál 27/6, Sziegl 12, Váróczy 18/12, Makray 6, Nagy 1, csere: Schmiedt 5/3, Balogh -, Ficsór -, Borsa 2, Oleár 5/3, Wágner 2, Gálos -.

Vezetőedző: Gál Balázs

Másodedzők: Halmai Norbert, Szendrei József

Gál Balázs: -Sokkal összeszedettebben és pontosabban kosárlabdáztunk, mint az előző két napon, de ami ennél is fontosabb, hogy jóval egységesebbek voltunk, és küzdöttek a pályán a fiúk. Természetesen voltak hiányosságaink, amiken majd próbálunk javítani a jövőben, örülök neki, hogy sikerült így játszanunk a torna során.