EYBL Superfinal: Kiváló erőpróba az országos döntő előtt

Hetedik helyen zárta a nemzetközi EYBL South szuperdöntőjét a DEAC Kosárlabda Akadémia U16/A együttese Pécsen. A debreceni fiatalok számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodva utazhattak haza a kontinensviadal fináléjáról. 

“Egy rendkívül hasznos tornán vagyunk túl, örülök neki, hogy sikerült kivívnunk a részvételt. Nagyon jó kosárlabdát játszó csapatokkal mérhettük össze tudásunkat, nem volt gyenge együttes a döntőben. Nagy kár az első mérkőzésünk kezdéséért, hisz ott nem azt az arcunkat mutattuk, amit szerettünk volna, ezt követően viszont örömteli volt látni, hogy milyen extra energiákat mozgósítanak a srácok. A római Stella Azzurra egy elit klubnak mondható, és voltak olyan periódusai a játéknak, ahol abszolút partiban tudtunk lenni és végig megmaradt a tartásunk, annak ellenére, hogy egy magas szintet képviselő ellenféllel néztünk farkasszemet. A harmadik mérkőzésünk jelentette a kulcsot a bronzéremhez, hisz ha legalább tizenkét ponttal nyerünk, akkor akár dobogósként is végezhettünk volna. Volt olyan időszak, ahol már közel hússzal vezettünk, azonban kicsit kiengedtünk mentálisan, ennek tükrében végül elmaradt a győzelem. Az eredményt pedig nagyon sajnáltuk, hisz így egészen máshogy alakult a torna számunkra. A helyosztó mérkőzésen a fáradtság ellenére is meg tudtunk újulni és sikerült győztes meccsel, jó szájízzel zárni szuperdöntőt. Nagyon jó hangulata volt ennek a 4-5 napnak, számos plusz programmal színesítettük a szabadidőnket, minden szempontból elértük a célunkat, és csapatszinten is rengeteget fejlődtünk. Köszönjük szépen az Akadémiának a lehetőséget, nem szenvedtünk hiányt semmiben, ez egy remek lehetőség volt számunkra a Nemzeti Fiú Kadett bajnokság országos döntőjére készülve.” -összegezte Gál Balázs, a cívisvárosiak vezetőedzője.

A torna végén a szervezők a hajdúságiak közül Szafkó Márkot díjazták a csapat legjobbjaként.

Eredmények: 

DEAC – Vodno Suns Partizan (észak-macedón) 91-60 (16-18, 27-19, 23-12, 25-11)

TJ Sokol Prazsky (cseh) – DEAC 74-70 (14-12, 21-30, 16-16, 23-12)

DEAC – Stella Azzurra (olasz) 61-98 (18-24, 13-34, 16-24, 14-16)

DEAC – CSKA Sofia (bolgár) 56-63 (11-15, 11-18, 19-13, 15-17)

Edzők: Gál Balázs, Szendrei József