Kadettjeink is megkezdték a munkát

Augusztus elején elkezdődött a munka az U15-ös és az U16-os korosztály számára is, a fiatalok napi két edzéssel, edzőtáborral és edzőmérkőzésekkel készülnek az idei kiírásra. Az előttünk álló szezonról Gál Balázzsal a kadett gárda vezetőedzőjével, valamint a frissen bejövők mesterével Jávor Barnával beszélgettünk.

Akadémistáink az edzések mellett különböző felméréseken is részt vettek, az együttesek összetétele pedig annyiban változott a tavalyihoz képest, hogy idén „tiszta” korosztályként (U15 és U16) vágnak neki az évadnak.

Egy új érkezőnk lett, Szilágyi Kende személyében, aki Hódmezővásárhelyről jött hozzánk, de többnyire olyan srácok alkotják a keretet, akik már a tavalyi szezonban is itt játszottak, illetve a legtöbben debreceni nevelésűek. A hónap második hetében edzőtáborozni megyünk Tiszaújvárosba, ahol hétfőtől szombatig készülünk majd az idényre, majd az ezt követő héten egy három napos felkészülési tornán veszünk részt Nyíregyházán, igazából ezek lesznek a komolyabb megmérettetések, ahol már szeretnénk ezt a munkát viszont látni, amivel foglalkozunk jelenleg. – mondta Gál Balázs, az U16-osok vezetőedzője a kedd délelőtti tréningjük után.

A 2022/2023-as bajnoki szezonra kitűzött célokról is megkérdeztük a kadett alakulat trénerét:

Mindenképp szeretnénk a főtáblára és azon belül a felsőházba kerülni, ami elsősorban azért lenne nagyon fontos mert ott igazán jó csapatok ellen tudnánk egész évben pallérozódni, plusz olyan fajta kihívás lenne ez folyamatosan a srácoknak amire igazán szükségük van a fejlődés érdekében, ugyanis szerintem ez kulcsfontosságú, hogyha magasabb szinten is akarnak majd érvényesülni. Nehéz belőni magunkat a korosztályon belül, de célunk a legjobb nyolc közé kerülés és az álmunk pedig, hogy a legjobb négy csapat között végezzünk. Nagyon sok munka vár még ránk ennek megvalósítása érdekében, de azon vagyunk, hogy ez sikerüljön. – zárta mondandóját a szakember.

A DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös együttese is augusztus elsején, hétfőn reggel kezdte a felkészülést a következő szezonra, az idősebbekhez hasonlóan ők is napi két edzéssel alapoznak a szeptember második hetében kezdődő selejtezőre.

-Ez egy belépő korosztály a kiemelt akadémiára, az elmúlt évekkel ellentétben ez egy tiszta, 2008-as játékosokból álló gárda. A napi edzések mellett a hónap második hetében fogunk elutazni Tiszaújvárosba, ahol szombat délelőttig leszünk, és az edzőtáborban is napi két edzéssel folytatjuk a munkát. Úgy gondolom, hogy csapatépítés szempontjából nagyon pozitívan fog hatni a srácokra, ugyanis belépő korosztályról beszélünk, tehát az edzői stáb is jobban meg tudja ismerni a játékosokat, és őket is kicsit összehozza ez a tábor. Szendrei Fruzsina kolléganőmmel a fiúk fejlődéstét tűztük ki célul, eredményesség szempontjából pedig jó lenne, ha a főtáblát el tudnánk érni, ugyanis ott minőségi mérkőzéseket tudnánk játszani, és ez nagyban segítené a srácok fejlődését. – nyilatkozott Jávor Barna, U15-ösök vezetőedzője a kedd délutáni edzésük után.