U16/A: Kiváló bajnoki rajt
A DEAC Kosárlabda Akadémia első számú kadett gárdája hazai pályán indította a 2022/2023-as szezont a korosztályos bajnokságban, ahol a hajdúságiak magabiztos győzelemmel zárták a Szolnok elleni első fordulót.
Lendületesen kezdett Gál Balázs legénysége a Tóth Árpád Gimnázium csarnokában, akadémistáink egy 9-1-es szakasszal adták meg a mérkőzés alaphangját. A folytatásban sem lassítottak a fehér mezesek: Sziegl és Szabó-Zsámba vezetésével a kezdeti minutumokhoz hasonló ütemben gyarapították pontokat. (19-6) A periódus végéhez közeledve megkezdte a felzárkózást a vendég gárda, de a remek megoldásokkal operáló DEAC Vántus triplája után így is tizenöt egységnyi fórral állt tíz perc játék után. (32-17) A második etapban folytatta hátránya olvasztását a Szolnok, majd Váróczy szép elfutásával a debreceni pontgyártás is újraindult. (36-23) A későbbiekben is próbálta fokozni a tempót a hajdúsági alakulat, így Makray és Fekete-Gál révén már a húszat súrolta a felek közti differencia. (48-29) A szünet előtt újfent Szabó-Zsámba befejezéseivel növelték a fehér-feketék a pontokat, majd Váróczy parádés távolijával és Sziegl dobásaival harmincra hízott a házigazdák előnye. (65-35)
A fordulás után is hasonló arányban estek a találatok, a cívisvárosiak Fekete-Gál kosaraival őrizni tudták kiépített fórjukat. (76-42) A záró felvonás előtt még próbált felkapaszkodni a Szolnok, ám a kialakított helyzeteiket alacsony százalékban értékesítették, amit a DEAC rendre megbosszult (81-46), így az utolsó tíz percre Váróczy jó ziccere és Sziegl duplája után már több mint negyven pontos különbség állt az eredményjelzőn. (91-50) A negyedik játékrészre már úgy tűnt eldőltek az érdemi kérdések, de a mieink továbbra sem lassítottak, és gőzerővel robogtak a száz pontos álomhatár felé. A szolnokiak egy percig sem könnyítették meg akadémistáink dolgát, és eredményesebbek is voltak az elmúlt periódusokhoz képest, de két és fél perccel a vége előtt Fekete-Gál bravúros megoldásával így is háromjegyűre nőtt a hazai pontok száma. (100-56) A mérkőzés véghajrája így már nem tartogatott sok meglepetést, a házigazdák pedig saját szájízük szerint zárták le az összecsapást, ezzel bezsebelve első győzelmüket a korosztályos bajnokság idei kiírásában.
DEAC KA U16/A – Szolnoki KA/A 102-63 (32-17, 33-18, 26-15, 11-13)
DEAC: Sziegl 22, Váróczy 20/3, Handari 3, Szabó-Zsámba 14, Makray 8, csere: Pálfi -, Fekete-Gál 27, Szilágyi -, Wágner 2, Vántus 5/3, Vágó -, Vállai 1.
Edzők: Gál Balázs. Szendrei József
Gál Balázs: – Voltak nagyon pozitív megmozdulások a pályán támadásban és védekezésben egyaránt. Törekedtünk arra, hogy az intenzitást fent tudjuk tartani és a támadásokban egyre több embert bevonni, ami hellyel közzel sikerült is. Örülök neki, hogy sikerélményt tudtak szerezni olyan játékosok is a mérkőzésen, akik korábban kevésbé, viszont az is látszódik, hogy vannak még hiányosságaink és sokat kell még dolgoznunk, hogy igazán jó csapattá váljunk.