Maradt szufla fordítani

Borzasztóan nehéz, hektikus mérkőzésen, 77-69 arányban győzött a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata a Kaposvári SI gárdája ellen. Tedi Bukov és Halmai Norbert tanítványai elsősorban acélos véghajrájuknak köszönhetik az újabb diadalt.

A somogyiak jöttek ki élesebben az öltözőből, Bogárdi büntetői után 8-2-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző tábla. Szerencsére gyorsan magukhoz tértek a debreceni fiatalok is, Czipka Milán vette hátára társait, vezetésével pedig egy 9-0-s periódust produkált a DEAC. (11-8) Mindkét gárda gyorsan faultproblémákba keveredett, a mieink részéről Czipka és Seszták Miklós is két-két személyi hibát -gyűjtött be az első játékrész során, melyet szűken, de a hazaiak zártak előnyben. (17-16)

Ahogyan az első, úgy a második etapban is a „delfinek” rajtoltak jobban, zsinórban hat pontjukra nem érkezett válasz a fehér-feketéktől. (17-22) Úgy látszik, ismét kellett egy apróbb pofon a hajdúságiaknak, hogy felvegyék a ritmust, hiszen másfél perccel később már ismét náluk volt a vezetés. (27-26) Ebben oroszlánrészt vállalt Jankó Csaba, aki jó szokásához híven újfent tarthatatlannak bizonyult: az első félidő debreceni pontjainak több mint a felét vállalta magára. A slusszpoén is az ő nevéhez fűződött: a dudaszó előtti utolsó másodpercben értékesített ziccerével a nagyszünetre 4 egység volt a cívisvárosi fór. (36-32)

A térfélcsere után valami megváltozott: egy 11-0-s roham után már a Kaposvár járt előrébb. (44-52) A DEAC helyzete egyre nehezebbnek tűnt az idő előrehaladtával, hiszen Illés Gergő megsérült, majd Varga Boldizsár és Szűcs Bálint is kipontozódott, így a palánkok alatt a vendégek kiválósága, Antalics Dániel zavartalanul termelhette a kosarakat a palánk alatt.

A végső csavar azonban mégis a hajdúságiak sikerét hozta: 65-60-as somogyi előnynél Seszták Miklós zsinórban 7 pontot szerzett csapatának, majd az összesen 34 egységig jutó Jankó Csaba hidegvérrel értékesített két hármast, ezzel a Debrecen javára billentve a mérleg nyelvét.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Kaposvári SI U16 77- 69 (17-16, 19-16, 15-23, 26-12)
DEAC U16:
Jankó 34/15, Seszták 15, Czipka 17/6, Papp, Varga 2.
Csere:
Szűcs 5, Illés 2, Szabó 2, Vitányi, Zsíros.
Vezetőedző:
Tedi Bukov
Másodedző:
Halmai Norbert

Tedi Bukov: – Nagyon kemény csatát vívtunk, de szerencsére a negyedik negyedben győztes mentalitással kosárlabdáztunk, és megfordítottuk a mérkőzést. Örülök, hogy kulcsembereink mertek vállalkozni, amikor szükségünk volt rájuk. Nem mehetek el szó nélkül Jankó Csaba és Seszták Miklós teljesítménye mellett, akik óriási részt vállaltak abból, hogy ma győztesen hagytuk el a pályát.