U16: A keresztjáték első felvonása következik

Szerda délután 15 órakor az NKA Pécs otthonában kezdi meg a Nemzeti Kadett Bajnokság keresztjátékát a DEAC Kosárlabda Akadémia csapata. A két mérkőzéses párharc továbbjutója helyet szerez magának a jövő heti fináléban.

Tedi Bukov és Halmai Norbert tanítványai a hetedik helyen zárták a piros csoport rájátszását, így nem sikerült automatikusan kvalifikálniuk magukat a legjobbak közé. A nyolcas döntős szereplés kapuja ettől függetlenül továbbra is nyitva áll Varga Boldizsárék előtt, akiknek céljaik eléréséhez az NKA Pécs gárdáját kell összesítésben felülmúlniuk az elkövetkezendő két találkozón.

A pécsiek a második főtáblán kezdték a bajnokságot, mely nem jelentett igazi kihívást számukra, elsöprő, 14-0-s mérleggel végeztek a tabella élén. Sokkal több gondot a fehér csoportos rájátszás sem okozott Árva-File Balázséknak, akik tükörsimán jutottak el az alsóházi keresztjátékig. Itt oda-vissza verték a Dávid Kornél KA Aligators együttesét, így jogot szereztek arra, hogy összemérhessék tudásukat a mieinkkel.

A párharc előtt U16-osaink másodedzője, Halmai Norbert osztotta meg velünk gondolatait.