U16/A: Küzdeni akarásból nem volt hiány

A DEAC Kosárlabda Akadémia U16/A csapata két kemény mérkőzéssel indította az országos döntőt. Az első találkozó második etapjában győzelmet érő előnyre tett szert a házigazda, míg a Kecskemét ellen már nem sokon múlott a diadal.

Az első meccsen a hazai körülményeknek örvendő pécsi gárda ellen léptek parkettre akadémistáink. A találkozó kezdeti perceiben Fekete-Gál tripláival mutatkozott be a DEAC az NKA csarnokában, az etap első felében őrizni is tudták fórjukat a hajdúságiak, azonban a házigazdák folyamatosan jöttek fel. (10-8) A játékrész végére Fonyó és Lukácsi révén már öttel vezetett a Pécs, a túloldalon továbbra is Fekete-Gál tartotta a frontot.(17-12) A folytatásban ritmust váltottak a fehér-feketék: Varga és Váróczy találataival mindössze egy egységnyire voltak az egyenlítéstől. (21-20) A szünet előtti percekben azonban megelégelték a pécsiek a mieink próbálkozásait és lendületes rohamokat vezetve tíz fölötti előnnyel vonultak pihenőre. (41-26)

A fordulás után ismét felváltva estek a találatok, az azonos pontszámú etap során Laluska megmozdulásaival és Balai triplájával próbáltak kozmetikázni a debreceniek. (50-37) A záró felvonás előtt Csécsei és Sziegl kosaraival továbbra is tapadtak akadémistáink, ám az utolsó tíz perc előtt így is tizenöt pontos deficittel álltak. (56-41) A negyedik periódusban Fekete és Fekete-Gál igyekezett életben tartani a győzelmi reményeket. (64-47) A véghajrában azonban Laluska hárompontosa és Antal remekelése ellenére is állandósulni látszott a különbség. (77-55)

A délután folyamán a Kecskeméti KA/A ellen folytatódtak a küzdelmek. A kecskemétiek már a mérkőzés elején sem tétlenkedtek, kezdeti futásukat mindössze Fekete-Gál és Sziegl találatai szakították meg. (13-4) A negyed második felében azonban Varga Ferenc és Fekete Balázs megmozdulásaival a DEAC is megkezdte a pontgyártást, és az első tíz perc végére Sziegl kosarának hála már csak egy labdányira volt a rivális. (18-16) A folytatásban ismét kimutatta foga fehérjét a Kecskemét, hiába próbálták menteni a menthetőt Laluska és Fekete-Gál találataival a cívisvárosiak, a mérkőzés eleji rohamot reprezentálva jelentős előnyre tettek szert a kecskemétiek a félidőre. (42-29)

A pihenő után ismét partiban volt a DEAC, Varga tripláival faragtak a különbségen, ám a szűnni nem akaró kontrák közepette Hámornyik és Laluska remekelésével is maradt a tíz feletti differencia. (55-42) A végső felvonásra megpróbálta a lehetetlennek tűnő küldetést a Debrecen, extra energiákat mozgósítva, kiváló megoldásokkal operálva Antal Erik hármasa után kis híján lefelezték hátrányukat. (61-54) Az idő azonban a mieink ellen dolgozott, Varga és Fekete-Gál igyekeztek megnehezíteni ellenfelük dolgát a véghajrában, de változatlanul potyogtak a túloldalon a találatok, így Antal utolsó pillanatban elsüllyesztett távolija után is kilenc pontos különbség állt az eredmény jelzőn. (69-61) Folytatás pénteken 13 órakor a Soproni SI KA SKC/A ellen.

NKA Pécs/A – DEAC KA U16/A 77-55 (17-12, 24-14, 15-15, 21-14)

DEAC: Fekete-Gál 20/9, Laluska 9/3, Sziegl 6, Váróczy 3/3, Hámornyik -, csere: Fekete 3, Szilágyi 2, Csécsei 3, Varga 2, Antal 4, Balai 3/3, Mátyus -.

Vezetőedző: Bazsik Péter

Másodedző: Jávor Barna

Bazsik Péter: – Úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést, a második negyedben azonban volt egy hullámvölgyünk, amely során nagyobb különbség alakult ki, elsősorban az ellenfél támadólepattanói miatt. Megérdemelten nyert a Rátgéber Akadémia, gratulálok nekik!

Kecskeméti KA/A – DEAC KA U16/A 69-61 (18-16, 24-13, 13-13, 14-19)

DEAC: Fekete-Gál 12, Laluska 5, Váróczy -, Hámornyik 2, Sziegl 6, csere: Varga 14/6, Szilágyi -, Antal 12/6, Fekete 9/6, Csécsei 1, Balai -, Kincses -.

Bazsik Péter: – Nagyon fizikális mérkőzést játszottunk az első perctől kezdve. Sajnos túl sok támadólepattanót engedélyeztünk az ellenfélnek, ami megpecsételte a meccs végkimenetelét. Sok büntetőt harcoltunk ki, amiket nem tudtunk jó százalékkal értékesíteni. Gratulálok a Kecskemét csapatának a győzelemhez!