U16/A: Nem kegyelmezett a Honvéd

Jávor Barna legénysége a nagy küzdelem ellenére vereséggel zárta a Nemzeti Fiú Kadett bajnokság hétközi fordulóját szerda este Budapesten.

A mérkőzést egy 9-0-s futással kezdték a házigazdák, majd Sándor és Szafkó révén a debreceni kosárcsend is megtört, ám az első percekben kialakult differenciát Gábor-Győri és Szűcs villanásaival sem tudták eltüntetni akadémistáink. (19-10) A folytatásban Domján zsákolásával mutatta győzelmi szándékait a honvéd, azonban Szafkó remek tripláival nem adták könnyen magukat a vendégek, a túloldali kosáreső eredményeként viszont megduplázták első etap végi fórjukat a piros-fehérek. (42-25)

A harmadik negyedben Sándor és Kedvek révén igyekeztek faragni hátrányukat Jávor Barna fiai, majd Szűcs parádés triplája adott reményt a visszakapaszkodásra. (48-34) A záró periódus előtt töretlenül hajtottak a felek pontjaik növelése érdekében, a cívisvárosi felzárkózás azonban a kiváló egyéni teljesítmények ellenére sem teljesült kellőképpen a játékrész végére. (63-24) Az utolsó tíz percben még megpróbálták a lehetetlent kadettjeink, és minden erejükkel húsz pontos hátrányuk megsemmisítésén dolgoztak. A lendületes utolsó rohamban Szűcs és Szafkó hárompontosaival már nem sokon múlott a tíz alatti különbség, ám a hajrában Puskás közelijével végérvényesen lezárta a találkozót a Budapesti Honvéd. (82-66) A fehér-feketék így nem tudták folytatni jó szériájukat a bajnokság hétközi fordulójában.

Budapesti Honvéd SE/A – DEAC KA U16/A 82-66 (19-10, 23-15, 21-17, 19-24)

DEAC: Sándor 21, Szűcs 11/9, Szafkó 15/9, Vadai 5/3, Huszka -, csere: Gábor-Győri 4, Kedvek 7, Fórián 3/3, Orvos -, Éles -, Lőcsei -.

Vezetőedző: Jávor Barna, Másodedző: Nagy Lajos