U16/A: Sikerült jó szájízzel zárni az évet

Öt pontos győzelemmel zárta a DEAC Kosárlabda Akadémia első számú kadett alakulata a korosztályos bajnokság 11.fordulóját. Gál Balázs és Szendrei József tanítványai egy izgalmakkal teli végjátékkal abszolválták kilencedik győzelmüket a Zsíros Akadémia elleni küzdős mérkőzésen a Tóth Árpád Gimnázium csarnokában. 

A találkozón hamar beindult az adok-kapok, a fővárosiak már a kezdeti percekben próbálták ráerőltetni akaratukat a mieinkre és némi előnyre tettek szert, majd Váróczy távolijával fordított a DEAC. (9-7) Az etap második felében Sziegl kettő plusz egyes akciójával tovább növelték előnyüket a fehér-feketék, amit Demeter tripláival megsemmisítettek a Darazsak, így Handari és Sziegl újabb kísérletei ellenére is három pontos vendég vezetés állt az eredményjelzőn tíz perc játék után. (19-21) A következő játékrészben Szász-Veres kiváló ziccerével tapadtak a hazaiak majd Nagy találatával szakadt át a gát, azonban a rivális nem adta könnyen magát. (30-27) A szünet előtti minutumokban Sziegl elfutásaival építkeztek kadettjeink, ám Majsai és Demeter révén nem engedte ellépni őket a vendég alakulat, a periódus hajrájában pedig újfent a budapestiek akarata érvénesült, így Bencsics vezetésével öt pontos előnyt kovácsoltak maguknak a nagyszünetre. (34-39)

A fordulás után Vántus parádés triplájával és Sziegl pontjaival hamar ledolgozták hátrányukat Gál Balázs fiai, majd Nagy és Szabó-Zsámba megmozdulásaival igyekeztek konzerválni a kiharcolt differenciát, időt is kért a vendégek mestere. (48-45) A gyors taktikai megbeszélést követően próbált megoldást találni a debreceni akciókra a sárga-fekete mezes együttes, ám Váróczy és Sziegl dobásaival változatlanul a hazaiak vezettek. A záró szakasz előtti pillanatokban felzárkóztak a kőbányaiak, majd egy dudaszós triplával a vezetést is visszavette az ellenfél. (53-56) A mindent eldöntő negyedben jókor jött Szász-Veres távolija, azonban a túloldalon is potyogtak a kosarak, de Váróczy parádés zsákolásával visszavették a stafétát akadémistáink. (62-61) A véghajrában még jobban egymásnak feszült a két együttes, három perccel a lefújás előtt még egyenlő eredmény szerepelt a táblán, majd ismét Váróczy érkezett jó ütemben, az utolsó minutumokban pedig Sziegl büntetőivel eldőltek az érdemi kérdések. (74-69) A cívisvárosiak így kilencedik győzelmüket is bezsebelték az idei év utolsó mérkőzésén.

DEAC KA U16/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 74-69 (19-21, 15-18, 19-17, 21-13)

DEAC: Váróczy 11/3, Sziegl 27/3, Szász-Veres 10/3, Vántus 6/3, Nagy 9, csere: Pálfi -, Szabó-Zsámba 5, Handari 2, Vállai 2, Szilágyi 2, Szabó -.

Edzők: Gál Balázs, Szendrei József

Gál Balázs: -Sajnos az év utolsó meccsén nagyon pontatlanul, sok hibával kosárlabdáztunk, igazából magunkat okolhatjuk emiatt, hogy ilyen szoros végjátékba mentünk bele. Persze örömteli, hogy győztesként tudtuk elhagyni a pályát, de nagyon sok olyan alapvető dologban hibáztunk, ami igazából koncentráción múlik, illetve nagyon sokat gyakoroltuk. Gratulálok a csapatnak, hogy győzelemmel zártunk, de azt is látnunk kell, hogy nagyon sok munkánk van még.