U16/A: Töretlenül az élen

A DEAC első számú kadett alakulata Székesfehérváron lépett parkettre szerda este, Bazsik Péter fiai az első félidőben kiépített előnynek köszönhetően győzelemmel zárták a hétközi fordulót. 

Fekete Balázsék egy 8-0-ás periódussal nyitották a találkozót, majd a kezdeti kosárcsend után magasabb fordulatszámra kapcsoltak a hazaiak és szépen felzárkóztak a DEAC-hoz. A negyed vége előtt Fekete-Gál és Sziegl remekelésének köszönhetően négy egységnyi vendég vezetéssel zárult az első tíz perc. (16-20) A folytatásban megelégelték a hajdúságiak a DKKA fordítási kísérleteit, és kemény tempót diktáltak: Váróczy és Fekete-Gál hármasai után már jócskán tíz fölé kúszott a vendég előny. (20-36) A hátralévő minutumokban még Sziegl és Balai találataival tovább növelte fórját a fehér-fekete gárda, így kis híján húsz pontos különbséggel vonultak pihenőre a felek. (28-47)

A szünet után Váróczy és Fekete Balázs továbbra is tartotta a frontot, ám a a székesfehérváriak már több lehetőséghez jutottak, így még izgalmakat tartogatott a záró felvonás. (46-59) Az utolsó negyedben mindent megtett a fordítás érdekében a hazai alakulat, és hiába Szilágyi és Csécsei kosarai, egy perccel a vége előtt már csak négy egységnyire voltak a mieinktől. (65-69) A véghajrában azonban már nem engedett meg több hibát magának a DEAC, és Szilágyi dobásainak hála végül hat pontos debreceni sikerrel zárult a korosztályos bajnokság rájátszásának 9.fordulója. (67-73) A Bazsik-csapat az újabb győzelemnek köszönhetően továbbra is csoportjuk élén foglalhat helyet.

Dávid Kornél KA/A – DEAC KA U16/A 67-73 (16-20, 12-27, 18-12, 21-14)

DEAC: Fekete-Gál 14/3, Sziegl 18/3, Váróczy 12/6, Fekete 12/6, Szilágyi 8, csere: Hámornyik -, Balai 5/3, Csécsei 2, Kincses -, Mátyus 2.

Vezetőedző: Bazsik Péter

Másodedző: Jávor Barna