U16: A Vasason is átrobogtunk!

Kiütéses, 106-59-es győzelemmel debütáltak a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság főtáblán kadettjeink a Vasas Akadémia otthonában. Kádár Tamás együttese kiváló csapatmunkával és extra dobóformával kerekedett felül ellenfelén: növendékeink közül öten is tíz pont felett zártak.

Aki követi az utánpótlás-bajnokságokat hazánkban, az tudja, hogy Pasarétre legtöbbször nem nyerni járnak a csapatok, a Vasas Akadémia korosztálytól függetlenül az elitbe tartozik. Kádár Tamás U16-osainál azonban eddig valami nagyon klappol, lévén a tekintélyes különbségű diadalokat hozó selejtező után ismét elképesztő teljesítményt tettek le az asztalra.

A mieink már az első negyedben óriási iramot diktáltak, aminek köszönhetően faképnél hagyták riválisukat: tíz perc játékot követően 23-9-es vendégfórt mutatott az eredményjelző. Szász-Veres Mátéék a folytatásban tovább növelték vezetésüket, a nagyszünetig közel ötvenig jutottak, míg a felek közötti szakadék ekkorra már húszegységnyire rúgott. (28-48) A harmadik etapban valósággal gáláztak akadémistáink; a játékrészt 40-19-re nyerték, ezzel végleg megtörve a piros-kékek ellenállását. (47-88) A korábbiak fényében az utolsó periódus pusztán formalitássá avanzsált, ám a cívisvárosiak ezt is behúzták, ezzel feltéve a koronát egy csillagos ötös performanszra.

Alakulatunkból öten is kétszámjegyű pontmennyiséget termeltek. A legmagasabb VAL-érték (34) Szafkó Márk nevéhez fűződött, aki kosarai mellé nyolc lepattanót, hat szerzett labdát és öt gólpasszt is betett a közösbe. A kiütéses sikerből minden játékos kivette a részét legalább egy találattal – ennél jobb kezdésről talán álmodni sem lehet.

Folytatás egy hét múlva, hazai pályán, a Szolnok gárdájával szemben. Csak így tovább!

Vasas Akadémia U16/A – DEAC KA U16 59-106 (9-23,19-25,14-40,17-18)
DEAC KA U16:
Bősz 11, Orvos 13, Szafkó 19/15, Szász-Veres Máté 20/3, Kedvek 4.
Csere: Borbély 18/15, Fórián 8, Fárbás D. 5, Székely 5. Magyar 3.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Szendrei Fruzsina

Kádár Tamás: Remekül kezdtünk, nem csupán alkalmazkodtunk az ellenfél sebességéhez, de sikerült a saját játékunkat játszanunk. Emellett extra dobóformát fogtunk ki, így magabiztos győzelmet arattunk.