U16: Az alapszakasz utolsó hazaija következik

Szombat délután 15 óra 30 perckor a PVSK csapatát fogadja a DEAC Kosárlabda Akadémia kadettcsapata a Szent Efrém Tornacsarnokban.

Egy héten belül negyedszer állhat csatasorba a DEAC U16-os gárdája szombaton. A múlt hét szombati, Szombathely elleni bajnoki után kedden Budapestre utaztak Tedi Bukov és Halmai Norbert tanítványai, ahol két felkészülési mérkőzés keretein belül a Budapesti Honvéd, és az olasz Orange1 Basket Bassano együtteseivel mérhették össze tudásukat. A dolgos napok, és egyúttal az alapszakaszbeli hazai meccsek sorát a főtábla B-csoportjának hatodik helyén álló PVSK Nemzeti Akadémia ellen zárják Jankó Csabáék.

A két gárda előző összecsapásán valósággal hengereltek a hajdúságiak, akik november végén harminckilenc pontos sikerrel térhettek haza a Mecsekaljáról. Sem az akkori eredményből, sem a pécsiek tabellán elfoglalt helyezéséből nem érdemes azonban messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a korosztály egyik legnagyobb reménysége, a PVSK felnőttcsapatával készülő Hőgye Patrik eddig a szezon túlnyomó többségében nem állt kortársai rendelkezésére. Arról, hogy a tehetséges kosaras szerelést ölt-e Debrecenben, nincs információnk, de kadettjeink másodedzője, Halmai Norbert szerint, ha ez így történne, az kifejezetten csapata hasznára válna.

Hőgye Patrik a 2005-ös korcsoport egyik kiemelkedő játékosa, így nagyon örülnék, ha pályára lépne ellenünk. Ahhoz, hogy töretlen sebességgel tudjunk fejlődni, mindig a legjobbakkal kell megütköznünk, ezért is utaztunk el a hét közepén Budapestre. Nagyon sűrű hetünk volt, ezzel együtt is rendkívül hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk a fővárosban, és szeretném, ha az ott látott intenzitást átmentenénk szombatra is. Természetesen felkészültünk a PVSK-ból, de mivel mindössze két edzésünk volt a találkozó előtt, ezeken elsősorban a saját játékunkra koncentráltunk. Mint mindig, most is nagy csatára számítok – zárta szavait akadémiánk trénere.

A mérkőzést YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.