U16/B: A Miskolc ellen tört meg a jég

A DEAC Kosárlabda Akadémia U16/B együttese hazai pályán fogadta a MEAFC/A gárdáját, a korosztályos bajnokság hétközi fordulójában. Gál Balázs tanítványai tizenhárom pontos sikert arattak a Tóth Árpád Gimnázium csarnokában.

Lendületesen kezdtek akadémistáink, a Csuja-Sziegl páros vezényletével egy 8-2-es periódussal nyitották a találkozót. Az etap derekán Handari Máté távoliját követően már tizenhárom pontos előnyt építettek ki maguknak a hazaiak. (17-4) Az első negyed hajrájában kicsit lazult a debreceni védelem, de a srácok gyors helyzetfelismeréseinek köszönhetően, Schmiedt Péter jó ziccerével tudták tartani kétszámjegyű fórjukat. (23-13)

A folytatásban rendezte sorait a MEAFC és faragtak le hátrányukból, ám nem sokkal később Csuja László két eredményes közelijével ismét tíz pont felé vitte a két gárda közötti differenciát. (31-20) A szünet előtti percek kiegyenlített küzdelmet hoztak, felváltva estek a kosarak, majd szépen lassan zárkózott fel a Miskolc. Az utolsó pillanatban jókor jött Makray Áron, akinek parádés hármasa után ismét tizenhárom pontos különbség állt az eredményjelzőn. (45-31)

A fordulás után jól jött ki az öltözőből a hajdúsági alakulat, az első félidőben nyújtott teljesítményre rátudtak tenni még egy lapáttal Schmiedt Péterék, 14-0-ás rohamukat követően már magabiztosan kosárlabdáztak a hátralévő percekben. (67-40) A fehér mezesek örömükben kicsit lazítottak védelmükön, amit ki is használtak a borsodiak és egy 9-0-s futással zárták a harmadik játékrészt (67-49)

Az utolsó tíz percben a vendégek Szabó Dominik révén kozmetikáztak az eredményen, ám a kék mezesek akcióira rendre válaszoltak a cívisvárosi fiúk. (71-57) A véghajrában már nem hagyott sok lehetőséget a DEAC ellenfelének, Szabó jó megmozdulásai is kevésnek bizonyultak a szorosabb zárófelvonáshoz. Ezzel megszerezte második számú kadett csapatunk első győzelmét az alapszakaszban. Folytatás vasárnap, ismét hazai pályán a Félegyházi TSI ellen.

DEAC KA U16/A – MEAFC/A 81-68 (23-13, 22-18, 22-18, 14-19)

DEAC: Sziegl 5/3, Wladimir 4, Csuja 15, Makray 9/3, Nagy 12,

Csere: Schmiedt 15/3, Balogh 9/3, Handari 6/6, Hárskuti 4, Vántus 2, Vállai -, Bulik -.

Vezetőedző: Gál Balázs

Másodedzők: Halmai Norbert, Szendrei József

Gál Balázs: – Többnyire sikerült is az intenzitást konstans módon tartanunk a mérkőzésen, ennek tudható be, hogy megszereztük első győzelmünket az alapszakaszban. Büszke vagyok a srácokra, mert jól dolgoztak, megtettek mindent, hogy sikerrel hagyjuk el a parkettet. Sok egyéni technikában és tényezőben még fejlődnünk kell, de úgy gondolom, hogy jó úton haladunk!