U16/B: Kis híján meglepték az éllovast

Idegenben lépett parkettre a DEAC Kosárlabda Akadémia U16/B csapata, a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság alapszakaszának hatodik fordulójában a DMTK/A csarnokában. Gál Balázs együttese nem adta könnyen magát a listavezető otthonában, a véghajrában két ponton múlott, hogy hosszabbításra mentsenek.

Wladimir Mirkó nyitotta a találkozót hajdúsági részről távolijával, majd a pest megyeiek is megkezdték a pontgyártást, olyannyira, hogy tíz perc játék után már tizennégy egységnyi előnyt építettek ki maguknak. (24-10) A folytatásra rendezte sorait a DEAC, a Handari-Sziegl páros vezényletével faragtak le hátrányukból, és a második etapot 14-20-ra meg is nyerték akadémistáink. (38-30) A szünet előtt nyolc pontosra kozmetikázták a felek közötti differenciát kadettjeink.

A fordulás után ismét a dunaharaszti alakulat akarata érvényesült, az etap derekán Seregély akcióira Csuja László sikeres triplájával válaszolt, ezzel tíz pontra visszahozva csapatát (48-38) A hátralévő percekben felváltva estek a találatok, az utolsó pillanatban Szamay eredményes megmozdulásával gyarapította a DMTK lépéselőnyét. (58-46) A negyedik periódust egy 1-5-ös futással kezdte a cívisváros, majd néhány perccel a vége előtt Handari Máté hárompontosa után, elérhető közelségbe került a fordítás is. (67-64) A véghajrában mindent megtettek Sziegl Gáborék a győzelem érdekében, Wladimir még egy kinti találattal növelte csapata pontjait. (76-74) Az utolsó pillanatban azonban Szamay és Fossong Awung révén pontot tett a mérkőzés végére a házigazda.

DMTK/A – DEAC KA U16/B 78-74 (24-10, 14-20, 20-16, 20-28)

DEAC: Sziegl 17, Wladimir 16/9, Csuja 8/3, Handari 14/12, Nagy 4,

Csere: Vántus 3/3, Balogh 5, Hárskuti 2, Wágner 4, Bulik 1, Vágó -.

Vezetőedző Gál Balázs

Másodedzők: Halmai Norbert, Szendrei József

Gál Balázs: – Szerettünk volna egy jó ritmusú mérkőzést játszani, ez meg is valósult, az ellenfelünk dolgát is sikerült megnehezíteni. Kár az első negyedért, ott túl nagy előnyt engedtünk a DMTK-nak, így végig futnunk kellett az eredmény után. Apróságokon múlott a végeredmény, egy fontos mérkőzésen vagyunk túl a fejlődésünk szempontjából, összességében elégedettek vagyunk, ebből tudnak tanulni a srácok, és ez a legfontosabb.