U16/B: Újra a siker útján

A DEAC Kosárlabda Akadémia második számú kadett alakulata a Félegyházi TSI otthonában lépett parkettre a Nemzeti Korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában. Gál Balázs fiai magabiztos, harmincnégy pontos diadallal zárták a mérkőzést.

Lendületesen kezdtek a vendégek, egy 8-2-es futással indították a mérkőzést. Szórták a triplákat a debreceniek, de a Félegyháza jól állta a sarat, majd az etap végéhez közeledve Sziegl Gábor kosaraival kis híján már tízzel mentek a fehér-feketék az első felvonás után. (16-25) A folytatás sem szűkölködött találatok terén, a felek nem kímélték egymást, így a védelmi réseket kihasználva egymás játékában könnyű kosarakkal mentek előre a csapatok. A DEAC a hazai próbálkozások ellenére őrizni tudta előnyét, az etap derekán Bulik Csanád kosarait követően továbbra is szépen diktálta a tempót. (30-39) A szünet előtti pillanatokban Sziegl remek dobóformájának és Szabó-Zsámba kosarainak köszönhetően kétszámjegyű fórral mehettek az öltözőbe. (37-53)

A pihenőt követően sem csökkent a játék lendülete: Farkas és Fehér megmozdulásaival próbált felzárkózni a Félegyházi TSI, amit a vendégek nem néztek jó szemmel. (45-62) Ezután Szigel és Vántus Botond hármasai csillapították a kedélyeket. A záró etap előtt Sziegl újfent jól állt bele a triplába, ekkor már huszonhat pontos hajdúsági előny állt az eredményjelzőn. (55-81) A negyedik periódusra úgy tűnt eldőlt a találkozó, Handari Máté hármasai után már ledolgozhatatlan hátrányba kerültek a hazaiak. A véghajrában is töretlenül hajtó csapatok továbbra is szórták a pontokat, Szabó-Zsámba közelije után a száz pontos álomhatárt is elérték akadémistáink. (67-100) Az utolsó minutumokban Handari és Vántus sorra válaszoltak Farkasék kosaraira, végül magabiztos győzelemmel zárták a hajdúságiak a fordulót. (74-108) A mérkőzés során említésre méltó Sziegl Gábor teljesítménye, aki 42! ponttal, ebből 7 triplával, valamint 7 szerzett labdával és 51-es VAL mutatóval nyugtázta a mai találkozót.

Félegyházi TSI – DEAC KA U16/B 74-108 (16-25, 21-28, 18-28, 19-27)

DEAC: HANDARI 19/12, 13/6, Szabó-Zsámba 8, Szabó M. 4, Vágó 2, csere: SZIEGL 42/21, Bulik 11/3, Győrvári 9.

Vezetőedző: Gál Balázs

Másodedzők: Halmai Norbert, Szendrei József