U16: Bevette az erődöt a Vasas

Idénybeli második hazai vereségét is elszenvedte a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata. Tedi Bukov és Halmai Norbert tanítványai az első félidő végére tizenkét pontos hátrányt szedtek össze, így hiába nyerték meg a második húsz percet, alulmaradtak az angyalföldiekkel szemben.

Ahogyan azt várni lehetett, a két gárda már a mérkőzés elején egymásnak esett, ami rengeteg pontatlansággal párosult. A DEAC részéről Varga Boldizsár kezdett aktívan, míg a fővárosiak leginkább Major Bulcsú és Filipovic Igor pontjaira építettek. Az ismerkedő jellegű nyitónegyedet végül kettővel a piros-kékek nyerték, de mindkét oldalon bőven akadt átbeszélnivaló a szünetben. (10-12)

A folytatásra a Vasas jött ki élesebben, Váradi Ádámék egy 10-1-es futással kétszámjegyű előnybe kerültek. (11-22) A mieink Czipka Milán vezérletével igyekeztek felzárkózni ellenfelükre, de a játékrész végén ismét ráerősítettek a vendégek, így 30-18-as pasaréti fórral érkeztek a forduláshoz a csapatok.

A térfélcserét követően állandósult a differencia, kiegyenlített harc folyt a játéktéren. Ennek ékes bizonyítéka a 14-14-es eredménnyel végződő harmadik etap, aminek következtében tizenkét pontos hátrányt kellett ledolgozniuk az utolsó felvonás során Debreczeni Olivéréknek. (32-44)

A negyedik negyedben aztán mindent vagy semmit alapon rohamoztak fiaink, akik a harmincötödik percben hosszú idő után ismét be tudtak jönni tíz alá. (43-51) Sajnos azonban fordítani már nem maradt idő, a fizikai fölényben lévő Vasas meg tudta tartani ezt a távolságot, és megszerezte a győzelmet a Szent Efrém Tornacsarnokban.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Vasas Akadémia U16 53- 61 (10-12, 8-18, 14-14, 21-17)

DEAC: Jankó 12/6, Seszták 2, Debreczeni 13/3, Czipka 10/3, Varga 14.
Csere:
Orosi 2, Balázsi, Makray, Szűcs, Szabó, Fekete Major.
Vezetőedző:
Tedi Bukov
Másodedző:
Halmai Norbert