U16: Duplázással zárul az alapszakasz

Kétszer lépnek pályára akadémistáink a héten a korosztályos bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésein. Az U16/A a hétközi fordulóban a Vasas otthonában, szombaton pedig hazai pályán a Kecskemét ellen bizonyíthat, míg az U16/B kedd délután az NYKK Eötvös gárdáját fogadja, a hét utolsó napján pedig a MAFC/B csapatához látogat.

Gál Balázs fiai az elmúlt hétvégén a csoport második helyén állomásozó soproniak ellen játszottak, pár nappal később pedig már az éllovas Vasas vendégeként kell helytállniuk az utolsó előtti fordulóban. Szász-Veres Márkék nagyot küzdöttek a dunántúliak ellen, azonban a narancssárga mezesek a saját játékukat játszva, győzelemmel utaztak vissza a hűség városába. Októberben tizenegy pontos budapesti sikert hozott a piros-kékek elleni randevú, azonban a soron következő rivális 12-0-ás mutatója is még némi aggodalomra adhat okot.

Ugyanakkor fiataljaink közel sincsenek rossz helyzetben, ugyanis ha az előttük álló mérkőzések egyikét győzelemmel abszolváljak, akkor a szezon elején kitűzött céljuk felé tehetnek egy lépést a rájátszásban. Legutóbb Kecskeméten Váróczy Gergő higgadtsága döntött, és 83-84-es debreceni sikerrel zárult az összecsapás, hazai közönség előtt pedig könnyen a mieink felé billenhet a mérleg nyelve a mindössze három győzelmet felmutató kecskemétiekkel szemben.

Jávor Barna és Szendrei Fruzsina legénysége fordulóról-fordulóra fejlődést mutat, decemberben Újpesten szakadt át a gát, ahol öt pontos győzelemmel szakították meg rossz szériájukat. A januári folytatást azonban a Zuglói Sasok keresztbe húzták, de biztató megmozdulásokból ott sem volt hiány. “Kiskadettjeink” kedden saját csarnokukban újabb győzelemmel gazdagodhatnak a nyírségi szomszédaink ellen, a bajnokság alapszakaszát pedig a fővárosi MAFC/B csarnokában zárják vasárnap délután.

A program:

Vasas Akadémia/A – DEAC KA U16/A 2023. január 17. kedd 14:45

Helyszín: Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum

DEAC KA U16/B – NYKK Eötvös U16 2023. január 17. kedd 16:45

Helyszín: Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium

DEAC KA U16/A – Kecskeméti KA/A 2023. január 21. szombat 16:00

Helyszín: Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium

MAFC/B – DEAC KA U16/B 2023. január 22. vasárnap 16:00

Helyszín: Budapest, Őrmezei Általános Iskola

Kadettjeink hazai mérkőzéseit a DEAC Kosárlabda Akadémia YouTube csatornáján élőben közvetítjük.