U16: Fájó pofont kaptunk a fővárosban

Óriási meglepetésre lemaradt a felsőházról a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata, miután a hétvégi, budapesti selejtezőben csak csoportjuk harmadik helyére értek oda Bazsik Péterék. Ezzel azért még nincs minden veszve kadettjeink számára, hiszen szerencsére az alsóházból is ki lehet harcolni az országos döntőbe jutást.

A felsőházi kvalifikáció reményében utaztak Budapestre a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-osai a mögöttünk álló hétvégén. Elsőszámú kadett együttesünk esélyesként érkezett a Budapesti Honvéd csarnokában rendezett selejtezőtornára, ahol a házigazda „A” és „B” csapata mellett a Monor alakulata várt a fehér-feketékre. A négy gárda közül csak a két legjobb kerülhetett a felsőházba, így a szombat délelőtti Honvéd „B” elleni mérkőzés kiemelt jelentőséggel bírt.

Sajnos a tét alaposan rányomta a bélyegét a cívisvárosiak játékára, akik fejben teljesen az öltözőben ragadtak. A hazaiak átrohantak a dekoncentráltan kosárlabdázó akadémistáinkon, és tizenöt pontos előnybe kerültek az első negyed végére. A folytatásban igyekeztek magukhoz térni a kezdeti sokkból Csécsei Gergőék, többször is rendkívül közel kerültek ellenfelükhöz, de fordítaniuk egyszer sem sikerült. A záró felvonásra a kétségbeesés és a fáradtság egyszerre lett úrrá a DEAC ifjoncain, akik végül 74-67-re maradtak alul a piros-fehérek második számú együttesével szemben.

Innentől már bravúr kellett Fekete Balázséknak a továbbjutáshoz, hiszen egy esetleges körbeverés kiharcolásához is győzniük kellett Honvéd „A” ellen. Az első húsz perc során egészen tetszetős akciókat vezettek a hajdúságiak, a nagyszünethez döntetlennel érkeztek el a felek. A fordulás után aztán fokozatot váltottak a vendéglátók, a harmincadik percre pedig el is dőltek a vitás kérdések. A 97-73-as vereség egyértelművé tette, hogy a mieink legjobb esetben is csak a csoport harmadik helyét szerezhetik meg.

A Monor elleni zárómeccsen egy nagyarányú, 97-23-as diadallal megmentette becsületét a Bazsik-legénység, de ez az összecsapás valójában már csak a lelkek rendbetételét szolgálta. Kadettjeink tehát az alsóházban folytatják, de céljaikról lemondaniuk semmiképp sem szabad: példának okáért a 2020-21-es szezonban a szintén alulról érkező NKA Pécs ezüstéremig jutott a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokságban.

Budapest Honvéd/B – DEAC Kosárlabda Akadémia U16 74-67 (21-6, 18-21, 11-18, 24-22)

DEAC KA: Csécsei 21, Fekete 14, Laluska 7, Váróczy 6, Mátyus 6, Fekete-Gál 5/3, Kincses 4, Hámornyik 4, Makray -.

Budapesti Honvéd/A – DEAC Kosárlabda Akadémia 97-73 (25-23, 20-22, 30-15, 22-13)
DEAC KA:
Laluska 15, Csécsei 14, Fekete 11/6, Fekete-Gál 11/3, Nagy 8, Váróczy 7/3, Kincses 4, Mátyus 2, Hámornyik 1, Makray -, Balogh -, Hárskuti -.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Monor SE 97-23 (26-5, 17-16, 25-0, 29-2)
DEAC KA:
Csécsei 16, Mátyus 14, Laluska 10, Fekete-Gál 10, Makray 10, Fekete 9, Váróczy 8/6, Nagy 8, Hárskuti 7/3, Balogh 3, Kincses 2, Hámornyik -,

Bazsik Péter: – Az első mérkőzésen nem működött a védekezésünk, fejben mintha már a második találkozásra készültünk volna. Hatalmas pofont kaptunk, amiből teljesen nem tudtunk felállni, végig futnunk kellett az eredmény után. Ez a vereség meghatározta a hétvégénket. A Honvéd „A” ellen jól kezdtünk, támadásban látványosan és eredményesen játszottunk, de sajnos nem bírtuk lendülettel a találkozó végéig. Meg kell tanulnunk, hogy nem becsülhetjük alá ellenfeleinket, kizárólag az adott feladattal kell foglalkoznunk, és az első perctől a kezünkbe kell vennünk az irányítást.