U16: Harminc percig bírtuk

Huszonhat ponttal, 75-49-re maradt alul a DEAC Kosárlabda Akadémia kadettcsapata a Vasas otthonában, az Országos Kadett Bajnokság rájátszásának hatodik fordulójában. Tedi Bukov és Halmai Norbert együttesének energiatartalékai a negyedik negyedre fogytak el, így a végére nagy különbség alakult ki a két gárda között.

Tedi Bukov vezetőedző visszatért, a hajdúságiak kulcsembere, Debreczeni Olivér azonban kiesett a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os együtteséből a Vasas elleni rangadó előtt. Az összecsapás esélyesének egyébként sem a mieink számítottak, de két héttel ezelőtti, Honvéd elleni bravúrgyőzelmükre nyugodt szívvel építhettek Czipka Milánék.

Csak úgy, mint az odavágón, ezúttal is pontszegényen indult a mérkőzés, háromegységnyi különbségnél egyik csapat sem tudott jobban ellépni a másiktól. Jankó Csaba középtávolijával az ötödik percben vezettünk, (5-6) de a hazaiak egyenlíteni tudtak, a negyed végén pedig már ismét a piros-kékek álltak jobban Szilágyi Ábel büntetőivel. (12-10) Az első szünet után nőni kezdett a távolság, az angyalföldiek főként Filipovic Igor találataira építve több, mint tízpontos előnyre tettek szert. (31-20) A félidő lefújása előtt Zsiros Máté még a helyére tett egy triplát, így fiataljaink látótávolságon belül maradtak a nagyszünetre. (37-29)

A fordulás után rákapcsolt a Vasas, Major Bulcsúék egy 12-1-es futással jelentősen leszakították magukról hajdúsági riválisukat. (49-30) Jankó Csaba és Tóth Botond hármasai jelentettek halvány reménysugarat a Bukov-legénység számára, előbbi a negyedik negyed elején is betalált, amivel hosszú idő után ismét tíz pont alá csökkent a differencia. (50-41) Ennél közelebb azonban már nem tudott férkőzni ellenfeléhez a cívisvárosi alakulat, mi több, a fővárosiak egy újabb elsöprő, 17-3-as rohammal eldöntötték az ütközetet. (67-44) Végül tehát megérdemelt Vasas-siker született, ifjoncaink pedig jövő héten, a Dombóvár ellen köszörülhetik ki a csorbát.

Vasas Akadémia U16 – DEAC Kosárlabda Akadémia U16 75-49 (12-10, 25-19, 13-9, 25-11)

DEAC: Jankó 19/12, Balázsi 3/3, Czipka 4, Orosi 2, Varga 9.
Csere: Tóth 6/6, Szűcs 3, Zsiros 3/3, Illés, Seszták, Makray, Szabó.
Vezetőedző: Tedi Bukov
Másodedző: Halmai Norbert

Tedi Bukov: – A nagykülönbségű végeredmény ellenére egyáltalán nem adtuk könnyen a bőrünket. Három kiegyenlített negyedet játszottunk vendéglátóinkkal, de több játékosom is sérüléssel bajlódik, nélkülük pedig roppant nehéz dolgunk volt a listavezető otthonában. Amíg megfelelő keménységgel védekeztünk, döntetlen környékén mozgott az állás, azonban a végére elfáradtunk mentálisan és fizikálisan is, a Vasas pedig felőrölt minket. Hiszem, hogy amint kiegészül a csapat, és beletesszük a megfelelő mennyiségű munkát, egyenrangú partnerei lehetünk mindenkinek a bajnokságban.