U16: Rajt-cél győzelem

Harmincnégy pontos különbséggel, 74-40 arányban diadalmaskodott a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata az Atom City-Atomerőmű SE gárdája felett a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság második selejtezőkörének első mérkőzésén. Tedi Bukov és Halmai Norbert együttese ezzel a sikerrel hatalmas lépést tett a főtáblára jutás felé.

A nagy debütálások napja volt a szombati, hiszen a felújított Szent Efrém Tornacsarnok mellett kadettjeink edzőpárosa is a Paks ellen esett át a bajnoki tűzkeresztségen. Szakembereinknek nem volt egyszerű feladata a csapat összeállításakor, hiszen több játékosuk, köztük két potenciális kezdő, Tóth Botond és Schwarczenberger Csongor sem volt bevethető.

A meccshiány kezdetben mindkét együttesen éreztette hatását, csaknem három perc telt el, mire Jankó Csaba megszerezte a találkozó első kosarát. Ezt követően belelendültek a mieink, Varga Boldizsár és Makray Balázs is feliratkozott a pontszerzők közé, ami egy 9-2-es DEAC-futást eredményezett. A negyed végén már tízzel álltak jobban a hazaiak. (18-8)

A második játékrész elején még jobban elléptek Balázsi Ákosék, zsinórban hét debreceni pontra nem érkezett válasz, így a vendégek mestere, Jan Pavlík kénytelen volt időt kérni. (25-8) Intelmeit megfogadták játékosai, hiszen a rövid megszakítást követően egy 10-1-es rohamot vezettek az atomvárosi fiatalok. (27-19) A fellángolás azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, Jankó Csaba vezetésével visszavette a kezdeményezést a hajdúsági együttes, és a félidő végére ismételten megnyugtató előnybe került. (35-22)

A fordulás után állandósulni látszott a különbség, egyre inkább elfáradtak a felek, sok apró pontatlanság csúszott a csapatok játékába. Az idő előrehaladtával kinyílt az olló, Jankó továbbra is remekelt, Varga Boldizsár a pálya mindkét végén hozzátette a magáét, Debreczeni Olivér pedig szorgosan kapkodta a lepattanókat – összesen tizenkettőig jutott.

A negyedik negyedben a maradék kérdések is eldőltek, a 31. percben huszonegy, (54-33) kicsivel később pedig már harminc volt a differencia. (66-36) Az összecsapás végén mindkét tréner igyekezett pihentetni, hiszen az ASE még a délután folyamán, a DEAC pedig vasárnap reggel mérkőzik meg a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia együttesével.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Atom City ASE U16 74-40 (18-8, 17-14, 13-9, 26-9)
DEAC U16: Jankó 24/9, Seszták 2, Makray 5, Czipka 7/3, Varga B. 14.
Csere: Szűcs 8/3, Debreczeni 7, Illés 2, Balázsi 3, Szabó B., Sass 2.
Vezetőedző: Tedi Bukov
Másodedző:
Halmai Norbert

Tedi Bukov: A végeredmény talán nem ezt mutatja, de nehéz mérkőzés volt. Az utóbbi egy hónapban a védekezésünkre koncentráltunk, és véleményem szerint ez volt a sikerünk kulcsa. Támadásban még vannak hiányosságaink, de a védőtérfélen nyújtott teljesítményünk nyomán rászolgáltunk erre a győzelemre.