U16: Végig vezetve nyertünk Szolnokon

Kadettjeink 68-63-as, rajt-cél győzelmet arattak a Tisza partján.

A találkozó első negyede gyakorlatilag előrevetítette az egész csata alakulását: meglépett a DEAC, apránként közelített a Szolnok, majd újfent elhúztak a debreceniek. A nyitó játékrész végén Bősz Olivér triplájával tíz pontos különbség alakult ki a felek között, amiből a házigazda a szünetig hármat le tudott dolgozni. (13-20) A második etap korai szakaszában egylabdányira zárkóztak a Tisza-partiak, de néhány villanás eredményeként a mieink újfent megnyugtatóbb mértékű előnyre tettek szert. A félidő hajrájában ismét nekirugaszkodott a differencia eltüntetésének az SZKA, kishíján sikerrel is járt, Borbély Dávid viszont két bombát behintve gondoskodott arról, hogy cívisvárosi vezetéssel záruljon a periódus. (28-33)

A térfélcsere után a fehér-feketék voltak aktívabbak, a harmadik felvonás közepétől állandósulni látszott a kétszámjegyű távolság. A negyedik negyed elején Bősz Olivér újabb találatát követően tizennéggyel álltak jobban riválisuknál növendékeink, s bár a végjátékban a Szolnok valamelyest kozmetikázott az eredményen, a hajdúsági diadal nem forgott veszélyben.  Akadémistáink közül Szafkó Márk, Székely Bence, Orvos Ádám, Kedvek László és Bősz Olivér is elért legalább tíz pontot, Szafkó a kosarai mellé pedig tizenhét lepattanót is begyűjtött.  U16-os együttesünk mérlege 5-2-re módosult, Kádár Tamás legénysége továbbra is a harmadik helyet foglalja el csoportjában.

Szolnoki KA U16 – DEAC Kosárlabda Akadémia U16 63-68 (13-20, 15-13, 15-21, 20-14)

DEAC KA: Orvos 11, Székely 11/6, Szafkó 14/6, Borbély 7/6, Kedvek 10.
Csere: Bősz 10/9, Ortutay -, Balázsi Cs. -, Fárbás 2, Fórián -, Bai 3/3, Horn.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Szendrei Fruzsina

Kádár Tamás: – Gratulálok a játékosainknak, végig kontrolláltuk a mérkőzést.