Újra parketten a kadettek

A hétvégén folytatódnak a küzdelmek a cívisvárosi kadettek számára: a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata Budapesten biztosíthatja be helyét a kiemelt bajnokság felsőházában, míg az U15-ös együttes Pécsre utazik a selejtező második felvonására.

Az előző forduló során mindkét debreceni gárda sikerrel vette az akadályokat, így a hétvégén tovább folytathatják menetelésüket fiataljaink a felsőház irányába. Bazsik Péter alakulata a fővárosba látogat, ahol a Honvéd A és B csapatával, valamint a Monorral mérkőzhet majd meg, míg ezzel egyidőben Gál Balázs tanítványai a Pécs, a Sopron és a Szedeák ellen lépnek pályára a mecsekaljai akadémisták csarnokában.

Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a szezont, szeretnénk tovább vinni a lendületet az első fordulóból, és előrelépést látni az eddigiekhez képest. Fontosnak tartom, hogy az edzésen tanult dolgokat viszontlássuk a mérkőzéseken. Célunk mindenképpen az első két hely egyikének megszerzése, hiszen csak ezekkel az eredményekkel juthatunk a felsőházba. A legnehezebb ellenfélnek a Honvéd első számú csapata bizonyul, meglátjuk, hogyan boldogulunk ellenük. Játszottunk már velük edzőmérkőzést augusztusban, szeretnénk az akkori eredményhez képest is javítani – nyilatkozott Bazsik Péter U16-os vezetőedző.

Alapvetően az, hogy ki tudtuk vívni továbbjutást a második fordulóba már óriási siker számunkra, igazából ez volt az elsődleges célunk a szezonra. Egész évben rendkívül erős csapatok várnak majd ránk, ami óriási kihívást jelent számunkra. Leendő ellenfeleink feltérképezése után kijelenthetjük, hogy nehéz meccsekre számíthatunk, de megpróbálunk magunkra koncentrálni és a saját feladatainkat elvégezni mérkőzésről mérkőzésre. A srácok pozitívan állnak a hétvégéhez, kihívásként fogják fel a fordulót, meg kell valósítanunk, amit kigondolt a csapat – foglalta össze gondolatait a hétvégével kapcsolatban Gál Balázs, az U15-ösök trénere.

A program:

B csoport:
Szombat:
Budapesti Honvéd SE/B – DEAC KA U16/A 11:15
DEAC KA U16/A – Budapesti Honvéd SE/A 16:45
Vasárnap:
DEAC KA U16/A – Monor SE 9:30

D csoport:
Szombat:
NKA Pécs/A – DEAC KA U16/B 11:45
Vasárnap:
SZEDEÁK/A – DEAC KA U16/B 11:00
DEAC KA U16/B – Soproni SI KA SMAFC/B 15:00