Faültetésben segédkezett csapatunk

Az „Ültessünk tízezer fát Debrecenben” című kezdeményezés részeként szerda délután harminc facsemetét ültettek el az Acsádi úton. Az akcióban városunk alpolgármestere, Balázs Ákos és egyesületünk szakosztályvezetője, Becsky István mellett felnőttcsapatunk és a DEAC Kosárlabda Akadémia dolgozói és játékosai is segédkeztek.

Debrecen polgármestere, Papp László 2019 tavaszán nagyszabású programot indított útjára, melynek célja, hogy 2024-ig tízezer új fát telepítsenek a cívisváros területére. November 25-én délután Balázs Ákos alpolgármester és Becsky István szakosztályvezető és önkormányzati képviselő közreműködésével harminc facsemete került elültetésre az Acsádi úton. A munkálatokból a DEAC kosarasai és dolgozói is kivették részüket: az NBI/A-s együttest fiatal játékosunk, Neuwirth Bence, akadémiánkat pedig Nagy Norbert gazdasági igazgató, Erdei Ádám kommunikációs igazgató, valamint Varga Boldizsár, az U16-os együttes kiválósága képviselte.