Hasznos tapasztalatokat hozott az elmúlt szezon

Véget ért a szezon csapataink számára, ebből az apropóból beszélgettünk az elmúlt időszakról és a jövőbeni célokról változásokról Berényi Sándorral, a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójával.

Hogyan értékeled, milyen szezont tudhat maga mögött a DEAC Kosárlabda Akadémia?
Berényi Sándor: Összességében sikeres volt az évünk, új körülmények között kezdtünk el dolgozni, ami elég nagy változás volt az eddigiekhez képest. Ezért sok mindenhez kellett alkalmazkodnunk, és sok új dolgot kellett alkalmaznunk a rendszerben, ami nagy kihívással jár, de nyilván a gyerekek szempontjaiból ezek nagyon jó változások voltak. Úgyhogy nagy szintet léptünk előre. Szerintem a csapataink jól szerepeltek. Az eredményességi dolgok azok változatosak, tehát valahol jobb eredmény született, mint amit előzetesen gondoltunk; valahol hátrébb végeztünk, viszont a gyerekek, akikkel építeni szeretnénk a jövőt, azok megfelelően fejlődtek. Azokban a bajnokságokban tudtak meghatározóak lenni, amiket természetesen terveztünk nekik. Úgyhogy én elégedett vagyok ezzel az első évvel. Nyilván van hova fejlődnünk, ez egyértelmű, de nincs ok panaszra. Ugyancsak nagy eredmény, hogy az akadémisták közül Kiss Kolos, Kalassai Martin, Neuwirth Bence, Asszú Ádám, Balázsi Soma és Kovács Ákos is bemutatkozott az A csoportban. Közülük Neuwirth Bence nagyon stabilan teljesített, ahogyan Kolosra is lehetett számítani. Kovács Ákos gyakorlatilag fél évet Küzdött a COVID-dal, ha ez nincs, valószínűleg ő is több játékperceket kapott volna, de így is sikeresen mutatkozott be.

Ez az első év volt kiemelt akadémiaként, ennek a tapasztalatot leszűrve talán könnyebb dolgotok lesz majd a következő szezonban?
BS: Mindenképpen. Úgy vélem, hogy a következő szezonunk biztosan könnyebb lesz ilyen tekintetben. Talán jobban beállnak azok a rendszerek, amiket el kellett indítanunk az első évben. Több csapattal is tervezünk nekivágni, és az idén tapasztaltakat fel tudjuk használni majd a következőkben. Látom már, hogy a kosárlabda társadalomban egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy nekünk hol a helyünk, és egyre inkább meghatározóvá tudunk válni akadémiaként is. Az első osztályú csapat is egyre fontosabb szerepet tölt be a magyar kosárlabdában, úgyhogy ez egy nagyon jó irány; és a fejlődés töretlen lehet következő évben is. Azt gondolom, hogy a saját srácaink, akikbe nagy bizalmat fektettünk, jövőre is meghatározóak tudnak lenni. Természetesen tervezünk erősítéseket is az akadémiára, mind a felnőtt csapathoz, mind az edzői garnitúra terén, mind játékosokat tekintve.

Említetted, hogy elégedettek lehetünk ezzel a szezonnal. Mi az, amit esetleg másként csinálnál vagy másként akarsz majd csinálni a következő idényben?
BS: Az egyik legnagyobb kihívás az a Zöld csoport és az U20-as csapatunk versenyeztetése volt. Ugyanis az ott szereplő játékosok közül többen U18-as korosztályúak voltak, ezért nekik a mérkőzésterhelése nagyobb volt, mint ami ideális. Nyilván ehhez hozzájárult a COVID és az ezzel járó nehezítő körülmények, ezért volt olyan időszaka a versenyszezonnak, amikor túl voltak terhelve ezek a játékosok. Éppen ezért is döntöttünk úgy, hogy jövőre már két edzőcsoportunk lesz, és külön fogjuk az U23-at a Zöld csoportban versenyeztetni és edzetni. Emellett külön edzőcsoportja lesz az U20-as csapatunknak az idei túlterhelést, illetve túledzést elkerülendő, úgyhogy ez mindenképpen egy olyan tapasztalat, ami segíti a jövő évi munkát. A többi csapat életébe nem avatkoznék be így utólagosan sem, tehát szerintem jó döntéseket hoztunk; mind az edzők személyével kapcsolatban, mind a játékosokkal kapcsolatban, hogy ki hol versenyezzen és hogyan valósuljon meg a szakmai munka velük. A jövő év nagyon fontos lesz, hogy a felső korosztályokat hogyan tudjuk majd menedzselni és a játékosoknak hol tudunk majd mérkőzési lehetőséget biztosítani.

Mekkora mértékű változás várható szakmai vonalon? Mennyire lesznek cserék egyes edzői poszton, illetve növekszik-e a szakmai apparátus?
BS: Lesz változás edzői fronton is, Jesper Gustavsson volt az U20-as csapat edzője, ő nem fog maradni nálunk. Mindenképpen szerettem volna, hogy egy olyan ember legyen a zöld csoportos csapatnál, aki az NB I/A-s csapat munkájában is részt vesz. Így Andjelko Mandics személyében ez fog jövőre megvalósulni, tehát nagyon szoros szakmai kapcsolat lesz ez az első osztályú és a zöld csoportos gárda között. Az előbb említettem, hogy ez az edző személyében is megvalósul, másrészt a játékosok tekintetében. Azok a kosarasok, akik még A csoportban nem tudnak komolyabb szerepet játszani, azok a Zöld csoportban tudnak majd szerepelni. Gyakorlatilag itt 6-8 játékosra kell gondolni, akik mind a két csapat életében valamennyire rész tudnak venni, és rajtuk múlik, az ő fejlődésükön, hogy ennek súlyozása hogyan alakul: hogy ki fog többet játszani vagy edzeni A csoporttal, s ki az, aki csak az NB I/B-ben kap szerepet. Igazából itt minden a játékosokon múlik majd. Az U20- as csapatunknak Horváth Imre lesz a vezetőedzője. Ő szakmai igazgató-helyettesként segítette tavaly a munkánkat, a vezetőedzői pozícióra az ő kalibere abszolút megfelelő. Az U18-nál marad Kádár Tamás, aki idén is ezt a szerepet töltötte be. Az U16/A csapatunkat viszi tovább a Bazsik Péter-Jávor Barna duó, ők az U15-tel dolgoztak, tehát a 2016-os korosztályt fogják vinni. Illetve lesz még egy változás, hiszen tavalyi évben a az U16-os csapat gyakorlatilag színtiszta 2005-ös generáció volt, és a 2006-os pedig az U15-ben játszott, jövőre pedig U16 A és B csapatunk lesz, tehát a korosztályok, illetve az évfolyamok vegyítve lesznek. A legügyesebb 2006-2007-esek fognak együtt dolgozni Bazsik Peti irányításával. Az U16-B csapat pedig Gál Balázs vezetésével fog működni, aki a Cívis KK-tól érkezik, ő az U14-es vezetőedzőnk volt a tavalyi évben. Ő vitte a 2007-es szelekciót, és a 2006-2007-es B csapat-ot edzi, az akadémia “belépő gárdáját”.

Mik a konkrét célkitűzések a következő szezonra? Akár eredményben, akár a játékosok fejlődésében.
BS: A célokat én sosem a csapatok eredményességének tekintetében szoktam felállítani, a játékosok fejlődése az elsődleges. Különösen az alacsonyabb korosztályoknál, tehát a legfontosabb, hogy azok a játékosok, akikben fantáziát látunk, a megfelelő pozícióban játsszanak, a megfelelő munkát fektessük beléjük. Azokon a területeken tudjanak fejlődni, ami az ő játékos karrierjüket a leginkább elősegíti. Eredményesség tekintetében a magasabb korosztályoknál, nyilván a zöld csoportos csapatunk fejlődést várok, szeretnénk a játékoskeretet megerősíteni. Úgy gondolom, hogy egy még jobb csapatot össze tudunk hozni jövőre, ami azt jelentené, hogy eredményesebbek tudunk lenni a jövőben. De szerintem ha tavaly az említett nehézségek nem játszanak közre, akkor most is versenyképesebbek lettünk volna. Az U20-as bajnokságon nagyon szépen szerepeltünk, a 4. hely talán nem várt siker. Eredményt eléjük nem tűznék ki, főleg úgy, hogy a játékoskeret sem teljes. De az U20-as bajnokságot nem tartom annyira kompetitívnak, hogy arra helyezzük a hangsúlyt. Úgyhogy ez egy fiatal csapat lesz, nyilván szeretnénk döntőbe jutni, de nem ez alapján ítéljük majd meg őket. A junior csapatra is ugyanezt tudom mondani, hogy a keret várhatóan erős lesz, viszont, mint ahogy tavaly is, a tehetségüket igyekszünk felfelé menedzselni, felfelé edzetni, felfelé játszatni. Így az U18-as csapunk elé sem fektetek eredményességbeli elvárást. Azoknak a projektjátékosok, akik igazán fontosak, sokat kell fejlődniük, és ez lesz a legnagyobb kihívás.

Jelenleg hány játékosunkat foglalkoztatják a korosztályos válogatottak?
BS: A U20-as válogatottban Neuwirth Bence kapott meghívót év közben, Csikai András is részt vett egy táborban. Az U18-asok közül idén meghívták Kovács Ákost, Kiss Kolost, Kalassai Martint és Czermann Patrikot is. Közülük várhatóan az előbbi három résztvevője lesz az edzőtábornak, tehát ők versenyeznek a csapatba kerülésért. Az U16-os válogatottban év elején, amikor még nagyon nem tudtuk, hogy mi lesz, csak azt tudtuk, hogy elmarad az Eb, akkor elkezdtünk a 2005-ösökkel dolgozni, tehát oda meghívót kapott Jankó Csaba, Debreceni Olivér, Varga Boldizsár, Czipka Milán és Seszták Miklós. Ott várhatóan most születik majd döntés arról, hogy kivel kezdjük el a felkészülést a nyáron. Két játékosnak komoly esélye van, hogy bekerüljön a 18-as keretbe, úgyhogy minden korosztályos válogatottba vannak szép számmal akadémistáink.

Jövő héten indul a Hanga-tábor, mennyiben lesz ez más, mint a korábbi évben?
BS: Lesz változás, egyrészt a korosztály tekintetében. Tavaly a 2005-2006-os és részben a 2007-es játékosokat táboroztattuk. Idén pedig 2003-2004-2005-ösökkel, tehát egy idősebb korosztállyal fogunk dolgozni. Illetve annyi változás van még, hogy tavaly gyakorlatilag az akadémia részéről az összes korosztályos játékos részt vehetett. Idén másként lesz, és meghívásos alapon fogjuk a játékosainkat szerepeltetni. Körülbelül 20 akadémista fog részt venni a táborban és melléjük hívunk 8-10 vendégjátékost az ország különböző pontjairól. Annyiban marad a tavalyi program, hogy edzőket is hívunk. Partnerszervezetektől, Miskolcról, Hódmezővásárhelyről fognak érkezni hozzánk edzők, és aminek nagyon örülünk, hogy megint itt lesz Hanga Ádám velünk a menedzsmentjével. Úgyhogy várhatóan most is jó hangulatú tábor lesz. Szerettünk volna egy picit a minőségi képzés irányába elmenni, tehát a tömegesítésből inkább a minőség felé lépünk egyet. A cél az, hogy a következő években mind edzői, mind játékos fronton nemzetközibb tábort valósítunk meg; amely egy elitképzést valósítana meg. Ebbe az irányba megyünk, ez lesz a következő lépés.