A 2024-25-ös kiírás történelmi eredményeket hozott akadémiánk számára. A diadalokból oroszlánrészt vállalt Kádár Tamás, kinek irányításával a juniorok bajnoki címet, a kadettek ezüstérmet szereztek. Alábbi cikkünkben az év edzőjének is megválasztott trénerrel értékeltük a nem mindennapi idényt.

Hogyan reagáltál, amikor tavaly nyáron két csapat vezetőedzőjévé is kineveztek?

Berényi Sándor és Saeed Armaghani közösen vázolta fel azt a koncepciót, amely végül megvalósult az U16-os és az U19-es csapatnál. A két korosztályból közös edzőcsoportot hoztunk létre és ugyanazon elvek szerint építkeztünk. Kimondott célunk volt, hogy jelentős átjárás legyen az együttesek között, és hogy a fiatalok az idősebbek mellett pallérozódhassanak. Tisztában voltam vele, mekkora feladat vár ránk. Bár eleinte rengeteg volt az ismeretlen az egyenletben, végül mindkét brigád bebizonyította, jó irányba indultunk.

Utólag talán kijelenthetjük, nem volt rossz ötlet…

Végig bíztunk abban, hogy helyesek a számításaink, de nem mindig tűnt úgy, hogy igazunk lesz – legalábbis az eredményesség tekintetében. A két gárda majdnem, hogy teljesen ellentétes utat járt be, hogy aztán kishíján ugyanoda jusson el a szezon végére. Az U16-osokkal repülőrajtot vettünk, majd kissé megrekedtünk, a döntőre pedig újra magunkra találtunk. Az U19-esekkel ez fordítva történt: döcögve indultunk, keresztjátékra kényszerültünk, aztán Cholet-ban felültünk egy olyan pozitív hullámra, ami szerencsére kitartott a finálé végéig.

Az U16-osok szezonja valóban sokszor emlékeztetett egy hullámvasút pályájára. Minek tudható be az évközi formaingadozás?

A kadetteknél az bizonyult a kezdeti sikerek kulcsának, hogy az edzéseken mondhatni  nagyobb intenzitással dolgoztunk, mint amint a fordulók megköveteltek. Sokáig nagyon magabiztosan meneteltünk, de november-december környékére elfáradtunk a saját magunk által diktált tempóban. Itt viszont ki kell emelnem, hogy az adott ütközetek eredményeitől függetlenül mindvégig tudtuk, hogy a szezon hajrájában kell élesnek lennünk. Mivel korán bebiztosítottuk a helyünket a döntőben, bőven volt időnk a formaidőzítés fontosságát sulykolni a srácokba. Az pedig már az ő érdemük, hogy ilyen fiatalon is megértették, mit, mikor és miért csinálunk, és beálltak a sorba.

A rájátszásra igencsak kiegyenesedett a csapat; a későbbi bajnok NKA-n kívül gyakorlatilag mindenkit sikerült felülmúlnotok. Ezekből a sikerekből merítettetek önbizalmat a döntőhöz?

Azt hiszem, a MAFC és a Honvéd ellen elért eredményeink példázzák a legszemléletesebben, mekkorát léptünk előre. Mindkét fővárosi klubtól nagyarányú vereségeket szenvedtünk a szezon első felében, majd a döntőhöz közelítve mindkettőt elkaptuk, olykor ráadásul számottevő különbséggel. Jelentős, 50-60 pontos ingázásokról beszélünk, ami elég volt ahhoz, hogy elhiggyük: akár érmet is szerezhetünk.

És ha már Honvéd: hogy is feledhetnénk azt a csodálatos, emberfeletti, hihetetlen….

Elődöntőt? A válasz egyszerű: én biztosan nem fogom. Pályafutásom egyik legmeghatározóbb élménye. Csak összehasonlításképp: a Honvéd és az NKA összesen 8 játékost ad a korosztályos válogatottba, míg tőlünk egyedül Szafkó Márk tagja a keretnek. A Honvéd ellen azonban már bizonyítottunk, tudtuk, hogyan győzhetjük le őket. A stratégiánk eleinte bevált, aztán őrült adok-kapok és dupla hosszabbítás kerekedett a partiból. Mondhatnánk, hogy a szerencse mellénk állt, de annyi éles végjátékot húztunk be az idényben, hogy ennyi szerencse a világon nincsen. Mondjuk ki: megtanultunk küzdeni és megtanultunk nyerni.

Az egész évet tekintve mennyire tartod reálisnak az ezüstérmet?

Mielőtt elutaztunk a fináléra, egy érmet mindnyájan aláírtunk volna. A hétvégén aztán megjött az étvágyunk, és azt kell hogy mondjam, megérdemelten vertük meg a Honvédot. Az NKA elleni aranycsata más kávéház; nyilván bennünk volt a dupla túlóra, ugyanakkor el kell ismerni, hogy előrébb tartanak. Az ezüst nekünk a trófea megnyerésével ért fel.

Jöjjenek az U19-esek. Ebben a korosztályban adott volt, ami az U16-nál kevésbé: a bőséges rotáció.  Mi okozta mégis a korai botladozást?

Meg kellett érteniük a srácoknak, hogy a legjobb esélyünk a bajnoki címre, ha kihasználjuk a keretben rejlő mélységeket. Időbe került, mire mindenki megtalálta a helyét, egy fél szezon rá is ment, de talán ezt utólag senki sem fogja nekünk felróni.

A rájátszásra helyükre kerültek a puzzledarabok, Cholet-ról nem is beszélve…

Óriási pluszt adott a Cholet-i torna. Szinte kizárólag olyan ellenfelekkel találkoztunk, akik gond nélkül behúznák a magyar bajnokságot. Ehhez képest annyira összeállt a játékunk, hogy egészen az elődöntőig meneteltünk. Tettük mindezt úgy, hogy valamelyik kulcsemberünk folyamatosan pihent, hiszen elsődlegesen a hazai döntőre készültünk. Még egyszer hangsúlyoznám, Euroliga-csapatokkal és nemzetközi topklubokkal teletűzdelt mezőnyben. Ezt nem győztük a fiúknak is nyomatékosítani: ha Franciaországban így tudtunk kosárlabdázni, otthon, saját közönségünk előtt, mégis ki állíthat meg bennünket?!

Mekkora lökést adott a hazai pálya a döntőhöz?

Mostmár elárulhatom, valami különös oknál fogva én mindig jobban szerettem idegenben megvívni a legnagyobb csatákat, de természetesen elképesztően boldog vagyok, amiért Debrecenben érthettünk fel a csúcsra. A srácok jelentős része helyi, ahogy én is az vagyok, valamint másodedzőm, Szendrei Fruzsi is tősgyökeres debreceni. Szívmelengető érzés volt látni az ismerős arcokat a lelátón, a játékosoknak pedig pláne életre szóló élményt adott az ünneplés, amiben részesültek.

Melyik volt az a momentuma a finálénak, amikor tudatosult benned, hogy meglesz a bajnoki cím?

Gál Csongi a döntőben teljesen “megőrült”. Amikor néhány perccel a dudaszó előtt bevágott egy triplát, már sejtettem, majd amikor mellétett egy 2+1-et is, akkor tudtam: innen képtelenség, hogy veszítsünk.

A lefújás után hatalmas feszültség szabadult ki belőled, egy kissé el is érzékenyültél. Mire gondoltál a diadal pillanataiban?

Arra a rengeteg áldozatra és munkára, ami kicsúcsosodott ebben az aranyéremben. Ott volt a helyszínen a feleségem és a gyermekeim, ami már önmagában elég lett volna néhány örömkönnycsepp elmorzsolásához, de lejátszódtak a fejemben a múlt kudarcai is.

Senki sem lepődött meg túlzottan, amikor az évadzáró gálán a te nevedet szólították az Év Edzője-díj kihirdetésekor. Mit jelent ez az elismerés számodra?

Nagyon örültem neki, lévén még sosem részesültem hasonlóban, de az igazi kitüntetés az, hogy ennek a két társaságnak az edzője lehettem, és hogy olyan kollégákkal dolgozhattam napról napra, mint Szendrei Fruzsi, vagy Saeed Armaghani. A két érem minden egyéni díjnál többet ér számomra.

Kétségtelenül magasra tettétek a lécet. Meg lehet ugrani jövőre?

Nem lesz egyszerű, de talán nem is cél. Az U19-eseknél egy nagy váltás következik, ugyanis kiesik a bajnokcsapat gerincét adó 2006-os korosztály. Tégláról téglára újrakezdjük hát az építkezést, egyre jelentősebb szerepet szánva a fiatalabbaknak, hogy amikor eljön az időnk, ismét készen álljunk. A bevált, bizonyított rendszeren csupán annyit változtatunk, hogy az U16-osokkal Szendrei Fruzsi fog meccselni, aki egyébként maximálisan rászolgált erre a lehetőségre. A szakmai munka koordinálásában persze továbbra is részt veszek. Könnyen lehet, hogy nem lesz ennyire eredményes a következő kiírás, de afelől kétség sem férhet, hogy minden alkalommal győzelmi szándékkal futunk majd ki a pályára.