Közös szakmai napot tartottak a DEAC és a Budapesti Honvéd erőnléti edzői

Az elmúlt hét végén Debrecenben találkoztak a DEAC Kosárlabda Akadémia és a Budapesti Honvéd erőnléti edzői és gyógytornászai. Az összejövetel során a trénerek a szokásos év eleji, valamint év közbeni tesztelési módszereikről beszélgettek, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataikat is megosztották egymással a magasabb hatásfok elérése érdekében.

Az esemény fő céljának a mérési protokollok, procedúrák egységesítését jelölték meg a résztvevők. A látogatás során a fővárosi szakemberek betekintést nyerhettek a Debrecenben folyó munka menetébe, valamint annak legfontosabb eszközeit, módszereit is megismerhették. Akadémiánk mozgástani laborjában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban bemutatásra kerültek a felkészülési időszakban használatos felmérések, melyek számos, remekül hasznosítható információt tartalmaznak a játékosok állapotáról. A DEAC KA vezető gyógytornásza, Széll Gábor kijelentette, hogy a gyümölcsöző együttműködésnek minden bizonnyal lesz folytatása, valamint kiemelte, hogy az ehhez hasonló  a eszmecserékből a felek mellett a magyar kosárlabdázás is rengeteget profitálhat.

A magyar kosárlabdázás fejlesztése az akadémiák közös célja, ezért véleményem szerint rendkívül fontos, hogy kapcsolatban legyünk egymással, és beszámoljunk egy-egy területen elért tapasztalatainkról. A programok egységesítése által sokkal pontosabb információkat nyerhetünk ki a mérésekből, komplexebb képet kaphatunk arról, hogy pillanatnyilag hol is tartunk. A közös mérési protokollok kialakítása lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk az akadémiákon sportoló fiatalok mutatóit, és további következtetéseket vonhassunk le belőlük. Fontos kiemelni, hogy nincs szó köztünk semmiféle szakmai rivalizálásról, hiszen mind átlátjuk, hogy közös hajóban evezünk. Úgy gondolom, hogy mindkét fél számára előnyös megbeszéléseken vagyunk túl, különösen, hogy a két klub egyébként is hasonlóan gondolkodik, közel azonos elvek szerint választja ki saját programját. Őszintén remélem, hogy ez csak a kezdet, és a későbbiekben a többi akadémia is bekapcsolódik majd az eszmecserébe – foglalta össze gondolatait Széll Gábor