Meglehetősen telített a hétvégi meccsnaptár

Három hazai és három idegenbeli összecsapás szerepel növendékeink eheti programjában.

A hétvégi meccsdömpinget U20-asaink szombathelyi vendégszereplése nyitja. Kovács Imre tanítványai a pontvadászat előző, nyolcadik körében a Sopron KC ellenében megszerezték hetedik bajnoki győzelmüket is, ám a találkozó harmadik negyedét leszámítva mutatott játékuk bőven hagyott kívánnivalót maga után. A sorozatban négy sikernél tartó Falco otthonában hasonlóan lassú kezdés biztosan nem fog beleférni, Turán Simonéknak a feldobástól kezdve a maximumot kell majd nyújtaniuk annak érdekében, hogy felülkerekedhessenek a dobogós pozíciókról jelenleg éppenhogy lemaradó riválisukon a kilencedik kör rangadóján.

A szombati felhozatal második összecsapását juniorjaink vívják majd – 16 órakor a salgótarjáni Beszterce KK-t fogadja Pethő Ákos legénysége a Nagyerdőn. A hajdúságiak Pécsett elszenvedett vereségüket két kiütéses idegenbeli győzelemmel feledtették a Falco és a Paks vendégségében, a papírforma alapján pedig a szezonbeli hatodik strigula behúzásának sem kellene gondot okoznia Orbán Imrééknek. Ezt támasztja alá a felek közötti odavágó is, a cívisvárosiak október 15-én negyvenöt ponttal bizonyultak jobbnak nógrádi ellenlábasuknál.

Az U16/B alakulat Pécsett duplázik a hétvégén. A Békési SZSK ellen diadalmaskodó ifistáink szombat délután a PVSK, míg vasárnap az NKA U16/B gárdája ellen lépnek parkettre. Szendrei Fruzsina alakulata önbizalommal telve vághat neki a túrának, ugyanis a kiskadettek negyven pontos sikerrel abszolválták legutóbbi megmérettetésüket, ezzel bezsebelve első győzelmüket az alapszakaszban. A mecsekaljaiak ellen minden bizonnyal nehezebb dolguk lesz, hiszen a PVSK 4-3-as mérleggel a C-csoport harmadik helyén, míg az NKA tekintélyes, hibátlan 6-0-ás mutatóval a különítmény élén áll.

Elsőszámú kadettjeink vasárnap délután az Újpestet fogadják a Szent Efrém Tornacsarnokban. A lila-fehérek kapcsán kellemes emlékeket őrizhetnek Jávor Barnáék, ugyanis az alapszakasz nyitófordulójában tíz pontos sikert arattak a fóti Phoenix Sportcsarnokban. Az előző körben a Sopron ellenében újra a helyes ösvényre lépő Szafkó Márkék a hatodik pozícióban állomásozó fővárosiakat is elkapnák saját parkettjükön.

A programot U23-asaink NB I. B Piros csoportos szereplése zárja, Kádár Tamás együttese zsinórban hat vereséget követően a Budafok elleni alsóházi derbin kászálódna ki a gödörből. Bővebb beharangozót élvonalbeli csapatunk honlapján olvashatnak.

A hétvégi program:

november 25. szombat

15:00 – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely U20-DEAC Kosárlabda Akadémia U20
Helyszín: Szombathely, Arena Savaria

16:00 – DEAC Kosárlabda Akadémia U18-Beszterce KK U18
Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

18:00 – PVSK NKA/A – DEAC Kosárlabda Akadémia U16/B

Helyszín: Pécs, PVSK Sportcsarnok

november 26. vasárnap

14:00 – DEAC Kosárlabda Akadémia U16/A – Újpest-MT/A

Helyszín: Debrecen, Szent Efrém tornacsarnok

15:00 – NKA Pécs U16/B – DEAC Kosárlabda Akadémia U16/B

Helyszín: Pécs, NKA Fűzy Ákos Centerpálya

18:00 – DEAC U23 – Budafok
Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok