Nagy sikert aratott az első Stella-DEAC KA Basketball Skill Camp

Csütörtök délután véget ért a Stellazzurra Basketball Academy és a DEAC Kosárlabda Akadémia közös egyéni képzőtábora. Az elmúlt napokban az olasz szakemberek vezette intenzív edzések során sajátíthatták el a sport rejtelmeit a résztvevők.

Négy ország tizenkilenc klubjának huszonnyolc ifjú kosarasnövendéke érkezett hétfő este Debrecenbe, a jónevű római utánpótlásműhely, a Stellazzurra Basketball Academy és a DEAC Kosárlabda Akadémia első közös táborába. A huszonnyolc résztvevő többsége a 2007-es és a 2008-as korosztályt képviselte, ám akadtak 2009-es és 2010-es születésű játékosok is, a legfiatalabb résztvevő pedig mindössze tizenkét esztendős volt. A foglalkozásokon a Stellazzurra tréneréi munkáját a hajdúsági edzők segítették a napi két edzés során a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium csarnokában.

„Nagy élmény volt a Stellazzurra Róma vezetőjével, tulajdonosával, Germano D’Arcangelivel együtt dolgozni az elmúlt négy napban, nekünk edzőknek is, illetve úgy láttam, hogy a játékosoknak is. Nagyon sok tekintetben más szemléletet képviseltek, ebből pedig nagyon sokat profitálhattak résztvevők, csak úgy, mint mi. Fárasztó napokon vagyunk túl, de a srácok elégedetten távoztak, hiszen nagyon sok edzés volt, ahol rendkívüli terhelést kaptak. Összességében sikeres volt a tábor, kíváncsian várjuk a folytatást„ -foglalta össze Berényi Sándor, a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója.