Pontosan hatvankilenc évvel ezelőtt, 1951. szeptember 8-án megalakult a Gyógytornászok Világszövetsége. Ezt a dátumot azóta a fizioterápia világnapjaként tartjuk számon. Kaptunk is az alkalmon, és felkerestük Széll Gábort, a DEAC Kosárlabda Akadémia vezető gyógytornászát egy interjú erejéig.

Gábor játékosként végigjárta a debreceni kosárlabdázás ranglétráját, a korosztályos csapatoktól egészen az NBI/B-ig jutott. A beszélgetés során kiemelte, hogy sportolói múltja óriási segítséget nyújt számára szakmájában.

DEAC KA: Mióta dolgozol gyógytornászként?

Széll Gábor: – Főiskolai tanulmányaimat 2004-ben kezdtem a Debreceni Egyetemen, és 2008-ban fejeztem be. Diplomás gyógytornászként visszatértem egy rövid időre szülővárosomba, Sátoraljaújhelyre, de nem maradtam sokáig, hiszen újra játszani hívtak az NBI/B-s együttesbe, illetve a DEAC sportcsapataihoz gyógytornász munkakörbe, amire nem mondhattam nemet.

Kinek, vagy minek a hatására döntöttél úgy, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

SZG: – Édesanyám védőnő, így főként miatta kezdtem érdeklődni az egészségügy iránt. Sokat gondolkodtam, hogy az általános orvosi vagy a gyógytornász szakot válasszam, végül a sport bizonyult döntő faktornak, mivel szerettem volna összekötni a munkámat a testmozgással, ami fiatal korom óta az életem része. Szintén sokat segített a választásban korábbi csapattársam, Simon Nándor, aki maga is ezen a szakon tanult, és csupa jót osztott meg velem.

A kosárpályán szerzett tapasztalatok mennyire hasznosíthatók a munkád során?

SZG: – A sportkarrierem rengeteget segít. Mai napig játszom, igaz, már csak alacsonyabb szinten, de hosszabb kihagyások után így is észreveszek magamon olyan dolgokat, amik az élsportolóknál is gyakran előjönnek. Emellett érzelmi oldalról is könnyebben tudok azonosulni a pácienseimmel, hiszen én is voltam sérült, pontosan tudom, lelkileg min mennek keresztül.

Több, mint tíz éve vagy a szakmában, mi a hivatásod legszebb és legnehezebb része?

SZG: – A legszebb része egyértelmű: visszaadni az emberek hitét, és mozgáshoz való képességét. Addig talán fel sem fogjuk, mennyire kulcsfontosságú része az életünknek a testmozgás, amíg el nem veszítjük ezt az alapvető készséget. Amikor egy súlyos sérült újra képes segítség nélkül járni, vagy visszatérhet a sportpályára, az fantasztikus érzés. A legnehezebb az, amikor a helyzet látszólag kilátástalan, amikor a test nem úgy reagál a kezelésre, ahogy kellene. Ezt feldolgozni óriási kihívás, de fontos, hogy a szakember ilyenkor is támogassa a beteget.

A DEAC Kosárlabda Akadémián most egy öt fős csapat élén kell helyt állnod. Milyenek az első benyomásaid?

SZG: – Korábban csak egy-egy kollégával dolgoztam együtt, most azonban öten tartoznak hozzám. Kiváló érzés, de nagy felelősséggel jár. A csapatomról csak jókat tudok mondani, mindenki végtelenül felkészült, emellett kiváló emberek is. Őszintén megvallva, az elején kicsit izgultam a vezetői lét nehézségei okán, de szerencsére a többiek nagyban megkönnyítik a dolgom. Örülök, hogy van kivel megosztanom eddig szerzett tapasztalataim.

Tekintsünk egy kicsit előre: mik a következő időszak főbb szakmai céljai?

SZG: – A stábom tekintetében szeretném, ha a következő pár év során felzárkóznánk az európai, később pedig az amerikai munkafolyamatokhoz. A sokoldalú képzettség kulcsfontosságú, hiszen általa az akadémia játékosai is előrébb léphetnek fizikálisan. Leegyszerűsítve: minél kevesebb sérülés, minél gyorsabb gyógyulás. Eközben persze nem feledkezem meg önmagam képzéséről sem, igyekszem egyre jobb vezető lenni, valamint képezni magam. Utóbbi szempontjából az lenne a legjobb, ha betekintést nyerhetnék valamelyik európai élcsapat munkájába.