Szafkó Márk vezetésével ötödik helyen zártak a magyarok

Szlovéniában az “I Feel Slovenia Ball” torna idei fordulójában lépett parkettre az U14-es magyar válogatott az elmúlt héten, soraiban első számú kadett alakulatunk játékosával, Szafkó Márkkal. A magyar együttes a horvátok legyőzésével az ötödik helyen végzett.

Ferenczi Tamás serdülő együttese hat mérkőzést játszott a Slovenj Gradec Sports Hallban, ahol akadémistánk 19.33 pontot átlagolt a torna során, pazar teljesítményével pedig bejátszotta magát az All-Star csapatba is.

Nagyon hasznos volt ez a torna, egyéni és csapat szempontból is, fel tudtuk mérni, hogy milyen erőt képviselünk. Sajnos az első meccsen Montenegró ellen tíz feletti előnyből kaptunk ki, hasonlóan, mint a második találkozón Lengyelországgal szemben. A következő két mérkőzést viszont Bosznia-Hercegovina és Szlovénia ellen nagyobb különbséggel megnyertük, aztán pedig szoros végjátékban Ukrajnát és Horvátországot is legyőztünk, így összességében az ötödik helyen, 4-2-es mérleggel zártunk. A torna végén beválasztottak az All-Star ötösbe, aminek rendkívül örülök, mert ez volt az első nemzetközi esemény amin részt vettem és ez egy pozitív visszajelzés számomra, hogy jól dolgozok. Az edzők elégedettek voltak az elért eredményekkel, ahogy én is, bár nem sokon múlott, hogy előrébb végezzünk.” – mondta a cívisvárosi fiatal.

Eredmények:

  • Montenegró – Magyarország 82-78
  • Magyarország – Lengyelország 67-68
  • Bosznia-Hercegovina – Magyarország 47-75
  • Magyarország – Szlovénia 81-58
  • Magyarország – Ukrajna 82-68
  • Magyarország – Horvátország 79-76

Szafkó Márk a szezon során a DEAC Kosárlabda Akadémia U16/A csapatának színeiben kamatoztathatja majd a Nemzeti Fiú Kadett bajnokság fordulóiban a nemzetközi porondon szerzett tapasztalatokat.

Az U14-es magyar válogatott kosárlabdacsapata