U19: Kiizzadtuk az elődöntőt!

Az egyenes kieséses párharcok minden tipikus jellemzőjét felvonultató összecsapást vívott a DEAC és a Vasas pénteken – habár sokáig a fővárosiaknak állt a zászló, Kádár Tamás csapata a találkozó végére felőrölte riválisát.

A történelem ismétlődésében bízva kezdte meg szereplését a hazai rendezésű U19-es fináléban Kádár Tamás legénysége, mely pár nap híján egy évvel ezelőtt bajnoki címet ünnepelhetett az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Ugyan a korábbi aranyérmes gárdából többen is kiöregedtek, a szezon megmérettetésére gond nélkül kvalifikált a többnyire elsőéves juniorokból álló fekete-fehér különítmény. A pénteki negyeddöntőben a torna talán két legfiatalabb együttese találkozott, a mieink ellenfele ugyanis a szintén csikócsapattal érkező Vasas volt.

 A debreceni szurkolók kosárlabdaünnepre készültek, de növendékeink rajtja kevés okot adott az örömre. A DEAC rendkívül idegesen és kapkodva kezdett, a rivális viszont látszólag jól bírta a téttel járó nyomást. Akadémistáink a korai percekben kizárólag Kiss Tamás és Szász-Veres Márk villanásaira építették akcióikat, ami olykor működött, máskor azonban erőlködést eredményezett. Míg a cívisvárosiak minden egyes kosárért keservesen megszenvedtek, addig a pasarétiek sokszor könnyedén jutottak el a házigazda gyűrűjéig. A látottakat a második etap közepén, mínusz nyolcnál unta meg Kádár mester, s időkérése meg is hozta a várt hatást. Azt nem mondhatjuk, hogy kombinatívabbá vált a hazai csapatjáték, lévén találataik oroszlánrészét továbbra is Szász-Veres és Kiss tette fel a táblára, ám az akarati tényezőkre többé már nem lehetett panasz. A félidő hajrájában egy rövid időre utolérte az angyalföldieket a DEAC, s bár a vezetést nem tudta átvenni, a játék képe a háromegységnyi deficit ellenére is fényévekkel kedvezőbb képet festett. (35-38)

A harmadik etap elején Vadai Balázs is felnőtt a fentebb említett páros mellé a Kádár-tanítványok oldalán, mégsem tudták a maguk javára billenteni a mérleg nyelvét. Mint kiderült, az áttöréshez szükséges kosarakat nem az úgynevezett húzóemberek kezében kellett keresni, hanem a kispadról beszálló Székely Bencéében: játékosunk a kispadról beszállva két kulcsfontosságú triplát is bevágott. A távoli bombák lendületet adtak a zóna ellen addig szenvedő debrecenieknek; hamarosan Szafkó Márk, majd Szász-Veres Márk is értékesítette a magáét – immáron az előnyért. A végjátékra az addig visszafogottabb közönség hangja is megjött, a meccset lezáró, 12-0-s DEAC-rohamot szakadatlan ováció és vastaps kísérte. Juniorjaink tehát, ha nehezen is, de átléptek a Vasason, és készülhetnek a szombatra – elődöntős ellenfelük a Kaposvár–Sopron csata nyertese lesz.

DEAC KA U19 – Vasas Akadémia U19 74-67 (19-24, 16-14, 17-15, 22-14)

DEAC KA: Kiss T. 15/3, Vadai 14, Szafkó 9/3, Szász-Veres Márk 23/6, Kedvek 2.
Csere: Székely 6/6, Szász-Veres Máté 1, Fárbás B. 4, Orvos -, Barabás, Fórián.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Szendrei Fruzsina

Kádár Tamás: Tipikus első meccs volt. A Vasas jó tervvel érkezett és nagyon megnehezítette a dolgunkat. A mérkőzés jelentős részében nem találtuk a ritmust, viszont amikor tudtunk gyorsítani a játékunkon és agresszívabban támadtunk, akkor előnyt generáltunk, ami kitartott a lefújásig.