U21: Eredményes szőnyegbombázás

U21-es alakulatunk tizenhét triplát süllyesztett el Székesfehérváron és tükörsima győzelmet aratott.

Az U21-es bajnokság 8. fordulójában Székesfehérvárra látogattak növendékeink. A debreceniek egy körrel ezelőtt csak két ponttal tudtak nyerni a Kecskemét ellen, ezúttal pedig nem szerettek volna egy hasonlóan izgalmas véghajrába bonyolódni. Nos, nem is kellett, hiszen kezdettől fogva kontrollálták a pénteki összecsapást. A fehér-feketék leginkább távoli dobásaikra alapozva már az első negyedben kétszámjegyű előnyt építettek ki, s bár a második felvonás során az Alba valamelyest közelebb férkőzött, a DEAC vezetése nem forgott veszélyben. A harmadik etapban aztán egyszer s mindenkorra lezárta a partit a hajdúsági gárda, mely egy 15-0-s szakaszt repesztve tért vissza a szünetről, és ezt követően is megállíthatatlanul robogott a diadal felé. A periódust 30-11-re nyerték meg a vendégek, így a találkozó érdemi része már az utolsó tíz perc előtt befejeződött. A biztonság kedvéért az utolsó játékrészt is behúzta a DEAC, ezáltal a vége egy több mint magabiztos, harmincnégy pontos cívisvárosi győzelem lett. A debreceniek igazi csapatteljesítményt nyújtva kerekedtek felül riválisukon, öten jutottak legalább tíz egységig, míg a VAL-mutatókat tekintve kilencen értek el legalább 11-es értéket. Ami a triplákat illeti, a bombázás tizenhét eredményes kísérletnél és negyvenszázalékos hatékonyságnál állt meg, a legjobb nehéztüzérnek az ötöt vállaló Bősz Olivér bizonyult.

Akadémistáink mérlege 4-3-ra módosult; folytatás jövő szerdán, a nyeretlen Atomerőmű SE ellen.

Alba Fehérvár U21 – DEAC KA U21 70-104 (17-29, 26-22, 11-30, 16-23)
DEAC KA: Vadai 12, Várszegi 17/9, Szafkó 13/12, Szász-Veres Márk 14/3, Bankó 4.
Csere: Fárbás B. 7/3, Fekete B. 8/6, Kedvek 5, Szász-Veres Máté 7/3, Bősz 17/15.
Vezetőedző: Kovács Imre