Cívis Kupa: Küzdeni akarásból jeles!

Heroikusan harcoló juniorcsapatunk alaposan megizzasztotta a magyar U18-as válogatottat, és bár az utolsó pillanatokig megvolt az esélye a diadalra, végül a tornagyőztes nemzeti együttes örülhetett.

A 2023-as Cívis Kupa zárónapjának első mérkőzésén a két olasz gigász, az Orange1 International és a Stellazzurra Academy feszült egymásnak – a találkozó utóbbi sikerét hozta. Az itáliai házicsata kimenetelétől függetlenül az eddig hibátlanul szereplő magyar válogatott már biztos tornagyőztesként léphetett parkettre vasárnap délután, utánpótlásműhelyünk növendékei ellenében. Az összecsapás különösen pikánsnak bizonyult az ezúttal a nemzeti csapatot irányító Pethő Ákos számára, hiszen rendhagyó módon saját tanítványaival, valamint kollégáival nézett farkasszemet.

Rendkívül elszántan, nagy energiákat mozgósítva rajtoltak akadémistáink, amit tökéletesen példáz Szász-Veres Márk faulttal együtt elsüllyesztett triplája, illetve Szilágyi Péter 2+1-es akciója, de ide sorolhatjuk az ifjú hátvéd, Fekete Balázs támadólepattanó után szerzett szemfüles két pontját is. A debreceniek kemény fellépése talán valamelyest meglepetésként érte a válogatottat, a Pethő-legénység nehezen talált rá korábban látott, lehengerlő ritmusára, így a nyitónegyed felénél a DEAC vezetett. (10-7) A periódus derekán némi törés mutatkozott ifjoncaink játékában, amit rögtön kihasznált a válogatott, s egy 7-0-s szakasszal időkérésre késztette a debreceni kispadot. A taktikai szünet felrázta az átmenetileg megtorpanó fehér-feketéket, Csécsei Gergőék tartották korosztály legjobbjai által diktált tempót.  (16-18)

Orbán Imre ziccerének, illetve egy tetszetős Szilágyi-trojkának köszönhetően a második etap közepére az előny is visszakerült a továbbra is elképesztően harapós hajdúságiakhoz. (24-21) A mieink hozzáállásáról csak szuperlatívuszokban lehetett nyilatkozni, szinte minden szabad labda a cívisvárosiaknál kötött ki. Pethő Ákos egyik szeme bizonyára nevetett klubcsapata teljesítménye láttán, jelenlegi minőségéből adódóan a másik viszont már kevésbé, így a látottakat megelégelvén magához parancsolta fiait. Az időkérést követően egy 8-2-s szakaszt repesztett a nemzeti gárda, azonban a hazaiaknak erre is volt válasza; Szilágyi és Kapic Adrián találatai révén megnyerték a félidőt, méghozzá teljes mértékben megérdemelten. (32-29)

A harmadik játékrészre magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a válogatott, ám lerázni nem tudta szívósan kapaszkodó együttesünket. A vendégek nehezen boldogultak Varga Ferenc villámgyors betöréseivel, aki rendre kiválóan bontotta meg a magyar védelmet, fontos egységeket feltéve a táblára. Irányítónk egyik bravúrkosarába sajnos bele is sérült, de társai nem hagyták cserben, Orbán távolijával újfent fordított a DEAC. (43-40) A felvonásból hátralévő időben felváltva estek a pontok, a pihenőt jelző dudaszó pillanatában éppen a piros-fehér-zöld zászló mellett szerepelt kettővel több. (45-47)

Szász-Veres villanásaival a negyedik negyed elején ismét a házigazda járt közelebb a diadalhoz, rövidke egérutat pedig Szilágyi Péter remek megmozdulásaival őrizte a Halmai-legénység. A felek fej-fej mellett haladva érkeztek el az utolsó perchez, amikor a Vasas üdvöskéje, Kiss-Leizer Gergő egy hidegvérű trojkával vezetéshez juttatta övéit. (52-54) Szász-Veres egy káprázatos megoldással egalizált, azonban a soproni Flasár Zalán azon nyomban válaszolt a túloldalon. Fiataljaink következő egyenlítési lehetőségei kimaradtak, Fonyó Botond közelije pedig megpecsételte sorsukat.

A magyar válogatott tehát veretlenül zárta a háromnapos viadalt és begyűjtötte a bajnoknak járó trófeát, míg U18-asaink bár győzelem nélkül, de emelt fővel búcsúztak a tornától.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18-Magyarország U18 54-58 (16-18, 16-11, 13-18, 9-11)
DEAC KA:
Varga F. 11, Fekete B. 2, Szász-Veres 10/3, Szilágyi 13/6, Szabó-Zsámba -.
Csere: Kapic 8/6, Orbán 7/3, Csécsei 2, Makray 1, Nagy K. -, Szilágyi K. -, Vállai.
Vezetőedző: Halmai Norbert

Halmai Norbert: – Nagyon büszke vagyok a fiúkra, remek hozzáállással, mentalitással játszottunk negyven percen keresztül. Örülök, hogy ilyen szoros meccset játszottunk, az utolsó pillanatig partiban voltunk a válogatottal. Bízom benne, hogy tudtunk segíteni a nemzeti csapat felkészülésében, akadémiánknak pedig köszönöm, hogy tető alá hozták ezt a rendkívül magas színvonalú tornát.

A Cívis Kupa végeredménye: 
1.: Magyarország U18
2.: Stellazzurra Basketball Academy (ITA)
3.: Orange1 International Bassano (ITA)
4.: DEAC Kosárlabda Akadémia

Az All-Star ötös tagja: Varga Ferenc
A torna legjobb DEAC-játékosa:
Szász-Veres Márk