A Hónap Játékosa tudja, még fejlődnie kell

Kalassai Martin már a felnőtt csapat bővebb keretéhez tartozik.

Mint azt hírül adtuk korábban, a Peak-Szertársport Hónap Játékosa címet szeptemberben Kalassai Martin érdemelte ki. A 2003-as születésű fiatalember egy kosaras cipőt vehetett át a múlt szombati DEAC-Atomerőmű SE NB I/A-s bajnoki összecsapás szünetében.

– Meglepett, hogy én lettem a hónap legjobbja, de természetesen nagyon örültem neki – jelentette ki a bedobó. – Valójában csak egy tétmérkőzésünk volt szeptemberben, úgyhogy azon a meccsen nyújthattam jó teljesítményt, ennek elismerése a díj – mondta az U18-as válogatott játékos, aki kiválaszthatta, milyen cipő legyen a jutalma.

Martin az U18-as, az U20-as és az U23-as gárdában is szerepel, de nyár vége óta tagja a felnőtt csapat bővebb keretének is.
Utóbbi együttesnél szerzett tapasztalatairól is beszélt a kosárlabdázó. – Egyelőre még csak edzek a felnőttekkel, de így is érzékelem, hogy itt teljesen más a szint: gyorsaságban, fizikálisan és fejben is többet kell nyújtani. Ezekben kell fejlődnöm nekem is, bízom benne, hogy 2-3 év múlva stabil csapattaggá válhatok Kovács Adrián együttesében.