A Sopron ellen folytatnák a sikerszériát

A DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as fiú csapata kedden ismét bajnokit játszik, s mivel a kormány újabb szigorítása értelmében szerdától beszüntetik az amatőr bajnokságok küzdelmeit, minimum egy hónapig biztosan ez lesz az utolsó fellépésük a cívisvárosiaknak. A bajnokságban 100 százalékos mérleggel az élen álló egyetemi alakulat 12 órától fogadja a Soproni Sportiskola KK alakulatát az Oláh Gábor utcán. Az összecsapás zárt kapus lesz.
– November elseje óta nem játszottunk bajnoki mérkőzést, ez elég hosszú időnek mondható – jelentette ki a DEAC vezetőedzője, Kádár Tamás. – Sajnos, az említett időszakban sem tudtunk zavartalanul készülni, betegségek és sérülések hátráltatták a munkát. Remélem, nem estünk ki a ritmusból, és ott folytatjuk kedden, ahol legutóbb abbahagytuk. Mivel szerdától az utánpótlás bajnokságok minimum 30 napra bezárnak, szeretnénk jó teljesítménnyel “búcsúzni” a visszatérésünkig.