Elődöntőben a juniorok!

Hétpontos győzelmet aratott a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság országos döntőjének nyitómeccsén, így Kádár Tamás és Horváth Imre együttese pénteken már a fináléba jutásért léphet parkettre.

Hosszú várakozás után szerda délelőtt végre elkezdődött a junior bajnokság nyolcas döntője. Kádár Tamás csapata a hatodik helyen zárta a rájátszást, így egyenes ágon kvalifikálta magát a szezon legnagyobb jelentőséggel bíró megmérettetésére. A torna egyenes kieséses rendszerben zajlik, a negyeddöntőben a Kecskeméti KA gárdája várt a mieinkre. Az alapszakaszban már kétszer is megütköztek egymással a felek, saját otthonában mindkét alakulat győzni tudott. Közel egyenlő erők csatájára lehetett tehát számítani, ahol a pillanatnyi forma volt hivatott dönteni.

A találkozót a kecskeméti Tóth Barna triplája nyitotta, melyre Kovács Ákos egy 2+1-es akcióval válaszolt. Tóth sikeres középtávolija után a piros-fehérek három egységgel elléptek, de Kalassai Martin zsinórban szerzett hat pontja után megfordult az állás. (11-8) A Kecskemét oldalán Tóth mellé Kőházi Bence és Ivkovic Milán zárkózott fel a kosarak gyártásában, vezetésükkel egy 11-2-es etapot produkált a KKA. (13-19) A negyedet Madar Krisztián büntetői zárták, négypontos hátránnyal vonulhatott pihenni a DEAC. (15-19)

A második felvonás is hasonló forgatókönyv szerint alakult, Sztojan Ivkovics tanítványai sokáig tartani tudták minimális előnyüket. A félidő végéhez közelítve azonban ismét Kalassai pillanatai következtek, ifjú bedobónk találataival kiegyenlítettek, majd Kiss Kolos duplájával a vezetést is átvették akadémistáink. (29-26) Az utolsó szó mégis Ivkovic Miláné lett, kinek triplájával a Kecskemét állt jobban a nagyszünetben. (33-35)

A harmadik negyedben megtáltosodtak a hajdúságiak, Kovács Ákosék egy 14-3-as rohamot indítva robbantak ki az öltözőből, ezzel magukhoz ragadva a kezdeményezést. (47-38) Ezt az intenzitást sajnos nem tudták huzamosabb ideig tartani a fehér-feketék, a harmincadik minutumban Ivkovic sokadik villanását követően újfent döntetlent mutatott az eredményjelző. (55-55) Arról, hogy mégse teljesen nulláról induljon a zárónegyed, Kovács Ákos gondoskodott egy kettessel. (57-55)

A vágjátékra aztán Ságodi Róbert is előkerült, a fiatal irányító oroszlánrészt vállalt abban, hogy a debreceniek várhassák kedvezőbb pozícióból az utolsó perceket. Kalassai és Czermann Patrik duplái után úgy tűnt, hogy végleg lezárhatják az ütközetet a cívisvárosiak, de az Ivkovic-Tóth duó segítségével még egyszer visszakapaszkodott a Bács-Kiskun megyei egyesület. (74-71) Több fordulatot azonban már nem tartogatott az összecsapás, így a DEAC Kosárlabda Akadémia került a legjobb négy közé, ellenfele pedig a házigazda Zsíros Akadémia Kőbánya lesz péntek délután.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Kecskeméti KA/A 78-71 (15-19, 18-16, 24-20, 21-16)

DEAC U18: Kiss 4, Madar Krisztián 10, Kalassai 20/3, Czermann 7, Kovács 24/3.
Csere:
Ságodi 11/3, Hegedűs 2, Magyari, Fekete, Turán, Turcsik.
Vezetőedző:
Kádár Tamás
Másodedző:
Horváth Imre

Kádár Tamás: – Ahogyan arra számítani lehetett, küzdelmes mérkőzés volt, mindkét csapat jól felkészült a másikból. Az első félidőben több hibával játszottunk, de a másodikra sikerült fokozatot váltanunk, és ez lett a siker kulcsa. Büszke vagyok a csapatomra.