Két csapatunk is Pakson vendégszerepel

Akadémiánk U18-as illetve U20-as együttese is az Atomvárosban lép pályára szombaton.

Faragó Péter juniorjai két győzelemmel a hátuk mögött, főtáblás csoportjuk második helyén állva utaznak Tolna megyébe, az 1-2-es mérleggel rendelkező, a tabella negyedik pozícióját elfoglaló Atomerőmű SE gárdájához. Az összecsapást szokatlanul korai időpontban, délelőtt tíz órás kezdéssel rendezik meg az ASE Sportcsarnokban, Propszt Amanda és Ács Dezső játékvezetők ténykedése mellett.

Az U18-asok ütközetét követően 14 órakor az U20-asok veszik birtokba a parkettet; Darko Ivanovic és Andjelko Mandics tanítványai ugyancsak a paksi alakulattal mérik össze tudásukat a korosztályos élvonal hatodik fordulójában. Az eddigi eredményekből kiindulva a találkozó esélyesének a dobogó második fokán tanyázó mieink számítanak; Neuwirth Bencéék idénybeli öt fellépésükből mindössze egyet buktak el – azt is az utolsó másodpercben -, ráadásul skalpjaik közé az előző fordulóban bekerült a mindaddig hibátlanul teljesítő Szolnoki Olajbányászé is. A junior csata után az U20-as mérkőzésen is Ács Dezső sporttárs fújja majd a sípot, kollégája Keresztes Tamás lesz.

A szombati ASE-DEAC derbikre a korona 17 órakor a klubok felnőtt NBI/A csoportos csapatainak ’randevújával’ kerül fel, melyről bővebben itt írtunk.