Különösen motivált DEAC utazik Pécsre

A tabella két első helyezettje csap össze a fiú U18-as bajnokságban péntek este.

A Fiú Junior Bajnokság alapszakaszában ezúttal pénteken 17 órától játszik a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as legénysége, a főtábla A csoportjának 7. fordulójában a debreceniek az NKA Pécs vendégei lesznek. Az összecsapást nyugodtan nevezhetjük rangadónak is, hiszen Kádár Tamás éllovas együttese a második pécsiekkel csap össze. Mindkét gárda 90 százalékos mérleggel teljesítette a szezon eddigi találkozóit.
A DEAC legutóbb szoros, és meglepő vereségbe futott bele hazai környezetben a Sopron ellen, azon a meccsen a cívisvárosi Ságodi Róbert 13/3-as pontmutatót hozott össze.
– A legutóbbi bajnokin sajnos megérdemelten kaptunk ki, nem játszottunk az elvártak szerint. Bár hiányos volt a keretünk, ennek ellenére illett volna nyernünk. Ami a saját teljesítményemet illeti a soproniak ellen, némi hiányérzettel hagytam el a pályát, tudtam volna és kellett is volna ennél többet nyújtanom a győzelem érdekében – mondta a DEAC 27-ese.
A pécsi kirándulásról így vélekedett a játékos:
– A holnapi meccsre nyerni megyünk, és a Sopron elleni vereség miatt különösen motiváltak vagyunk. Hoznunk kell a megbeszélteket, valamint a saját játékunkat kell játszanunk. Nekünk kell irányítanunk a mérkőzésen, csak így tudunk győzni Pécsett.