Még egy utolsó nagy dobás kell

A kecskemétiek után az elődöntőben a nyolcas finálé házigazdáját, a Zsíros Akadémiát is legyőzte a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as együttese a Fiú Országos Junior Bajnokságban, így vasárnap 18.30-kor az aranyéremért szállhat harcba. Kovács Ákosék ellenfele a döntőben a négy között a Vasast 81-64-re “lesimázó” NKA Pécs alakulata lesz.

A két csapat a főtáblán először novemberben csapott össze, és a debreceniek idegenben nagy különbséggel, 82-63-ra nyertek. Idén januárban próbálhattak meg visszavágni a baranyaiak az Oláh Gábor utcán, de lógó orral kellett távozniuk, miután a DEAC 78-69-re nyert. Bár az eredmények ismeretében a cívisek számítanak az esélyesebbeknek, egy finálé mindig külön kategória, úgyhogy maximális erőbedobásra és koncentrációra lesz szükség ahhoz, hogy a Debrecené legyen az aranyérem.

A DEAC a Zsírost 76-73-ra verte pénteken, igen nagy küzdelemben. Kádár Tamás vezetőedző nem volt elégedett maradéktalanul a játék minőségével, ám természetesen boldog volt, hogy milyen hatalmas energiát mozgósítva nyerte meg a meccset csapata.

– Elsősorban azt szeretném, ha az utolsó mérkőzésen jobb döntéseket hoznánk a támadások terén, mint pénteken – fogalmazott Kádár Tamás. – Úgy vélem, védekezésben jobban meg tudtuk valósítani az előre eltervezetteket – mondta a tréner, aki nyilván vasárnap sem bánná, ha “csupán” az akaratnak köszönhetően hódítanák el a bajnoki címet.

Péntek este természetesen mindenki örült a győzelemnek a fekete-fehéreknél, ám a játékosok tudták, a koronát vasárnap még fel kell tenni az egész szezonbeli teljesítményükre.

– A srácok motiváltak, felkészülünk az ellenfélből, de közben a saját dolgainkkal is foglalkozunk kell. A Pécs jól szervezett csapat, és jó játékosok alkotják. Be kell tartanunk az előre megbeszélteket, pontosan kell játszanunk, ez lehet a döntő vasárnap este.