Szolnokon is győztek, tovább menetelnek a juniorok!

Idénybeli harmadik mérkőzését is megnyerte a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata. Kádár Tamás legénysége ezúttal a Szolnoki Sportiskola otthonában aratott meggyőző, tizenhét pontos sikert.

Kiválóan kezdte a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság 2021-22-es kiírását a DEAC Kosárlabda Akadémia együttese. Kádár Támás fiai előbb idegenben verték a Budapesti Honvédot, majd esélyt sem adtak hazai pályán a Zalaegerszegnek. A remek széria folytatására szerda este Szolnokon adódott lehetősége a hajdúságiaknak.

A mieink megszokott keretéből hiányzott Ságodi Róbert, Jankó Csaba és Varga Boldizsár is, azonban bekerült a tizenkettőbe Promise Udemezue, aki mindjárt kezdőként kapott lehetőséget.

A hazaiak kezdték jobban az összecsapást, a negyedik percben már 7-2-re vezetett a Szolnok. Ekkor ébresztőt fújt a cívisvárosi alakulat, és főként az imént említett Udemezue kosaraival egy 12-0-s etapot produkált. (7-14) Az első negyedet Madar Kristóf duplája zárta, 16-8-as DEAC-előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A folytatásban állandósult a különbség, mely aztán Czipka Milán triplájával a találkozó során először kétszámjegyűre hízott. (15-25) Udemezue zsákolását követően a félidő vége előtt már tizenkét egységnyi is volt a differencia, ezt a tiszapartiak hétre faragták a nagyszünetre. (26-33)

A fordulás után néhány támadás erejéig közelebb zárkóztak a vendéglátók, Vincze Roland büntetői öt pontra hozták fel az SZKA-t. (36-41) Akadémistáinknak Hegedűs Brúnó hármasa kölcsönzött új lendületet, mely egy 16-2-es futásban csúcsosodott ki, ezzel a záró játékrész előtt jóformán eldőlt az ütközet. (38-57)

Az utolsó felvonás már nem tartogatott nagy izgalmakat, ugyan a Szolnok még megindított egy hajrát, de ifistáink nem engedték tizenegy pontnál közelebb magukhoz riválisukat. A kegyelemdöfést egy 12-2-s rohammal vitte be a DEAC, így a Kádár-legények három fordulót követően továbbra is hibátlanok – rajtuk kívül ezt már csak a szombathelyi Falco mondhatja el magáról a főtábla B-csoportjában.

Szolnoki KA U18 – DEAC Kosárlabda Akadémia U18 60-77 (8-16, 18-17, 12-24, 22-20)
DEAC KA:
Udemezue 21/6, Madar Krisztián 6, Czipka 7/3, Fekete 6, Magyari 6.
Csere: Hegedűs 14/6, Hibján 8/6, Madar Kristóf 8, Seszták 1, Lakatos, Orosi, Bankó.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Nemes Péter