Szoros vereséget szenvedtünk

A DEAC U18-as férfi gárdája a MAFC csapatával játszott szombaton délután.

A pénteki, húsz pont különbséggel megnyert Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elleni meccs után szombaton kora délután a MAFC együttesével csapott össze a DEAC KA U18-as gárdája a debreceni felkészülési tornán.
A Debreceni Egyetem alakulatából ezúttal hiányzott Kalassai Martin, aki előző nap húsz pontot dobott, a játékos ezúttal a felnőtt csapat keretében kapott helyet.
A kőbányaiak ellen döcögősen kezdett Kádár Tamás csapata, nyilvánvalóan ezt szerette volna elkerülni a szombati összecsapáson a DEAC legénysége. Az első negyed elejére ez igaz is volt, azonban a végén több hibát is vétettünk, így előnybe került a MAFC (21-13).
A második játékrészben ellenfele után iramodott a Debrecen, aminek dinamikusabb játékkal meg is lett az eredménye: felzárkóztak a hazaiak (31-30).
A szünet után a hazaiaknak futott jobban a szekér, az egyébként küzdelmes találkozón. Egészen a negyed végéig, amikor újra átvették a vezetést a fővárosiak (51-48).
A záró játékrészben ismét pontatlanabbul játszott a DEAC, így szoros vereséget szenvedett.

Mivel a MAFC a Zsíros Akadémiát is legyőzte 74-69 (22-23, 26-20, 13-15, 8-16) arányban péntek este, ezzel megnyerte a tornát a DEAC  és a kőbányaiak előtt.

MAFC-DEAC U18 71-66 (21-13, 10-17, 20-18, 20-18)
MAFC: Lőrincze Dominik, Pintér Dávid, Biber Áron, Szilágyi Lőrinc, Boka-Magó Áron. Cserék: Réti Géza, Tóth Vilmos, Szász Kevin, Komjáti Roland, Hadházy Baráth, Lenkó Vencel, Matejovics Máté. Edző: Lakits András.
DEAC: Fekete Csongor 16/6, Czermann Patrik 7, Lovas Árpád Botond 6, Fülep Dániel 5/3, Turán Simon 3. Cserék: Madar Krisztián 13, Turcsik Zoárd 7, Magyari Kristóf 5, Hegedűs Brúnó 4, Turán Simon 3, Sajgó Lajos, Papy Bence, Szalacsi Balázs. Edző: Kádár Tamás.
Kádár Tamás: Nehéz bármit mondani, alapdolgokban vétettünk nagyon sok hibát. Gondolok itt a lepattanózásra, az összes dobószázalékunkra, illetve a sok eladott labdára. A meccs közben nagy akarattal próbáltuk kijavítani, de ez ma kevésnek bizonyult.

Különdíjak

A csapatok legjobb játékosai:

MAFC: Lőrincze Dominik

Zsíros Akadémia: Hajdú Péter

DEAC Kosárlabda Akadémia: Fülep Dániel

A torna legtöbb pontot szerző játékosa: Vámosi Ádám (Zsíros Akadémia)

A torna legjobb védőjátékosa: Madar Krisztián (DEAC)

A torna MVP-je: Biber Áron Benedek (MAFC)