Szoros volt, de nem sikerült a visszavágás

ADEAC eddigi egyetlen vereségét attól a Soprontól szenvedte el a Fiú Országos Junior Bajnokságban, amellyel kedden idegenben csapott össze. A vendégek fogadkoztak is, hogy ezúttal visszavágnak a debreceni kudarcért. A mérkőzés azonban nem úgy indult, ahogyan Kádár Tamásék elképzelték, ugyanis lassan, de biztosan nőtt a soproniak előnye az első negyedben. A vendéglátók jobb százalékban értékesítették a lehetőségeiket, ennek köszönhetően 30-18-ra megnyerték a játékrészt.

A cívisvárosiaknál kezdetben Czermann Patrik vitte a prímet ponterősség tekintetében, azonban sok volt a hiba a DEAC játékában. Nem akart csökkenni a különbség, feltűnő volt, hogy Hajnal milyen elemében volt a Sopronnál. Ezt a menetet a DEAC nyerte 20-17-re, azonban az előny még mindig a házigazdáknál volt (49-38).

A nagyszünet után ismét az jött, amit már nem egyszer láthatunk ebben a szezonban a listavezető hajdúságiaktól: szívósan faragták lefelé a hátrányukat, és erővel is jól bírták a találkozó második felét. Ságodi, Kalassai vagy Udemezue is beszállt a ponttermelésbe, így az utolsó előtti etapot is megnyerte négy ponttal a DEAC.

A folytatásban rendkívül szoros küzdelem alakult ki, teljesen a nyakára mászott a Sopronnak a Debrecen. Az utolsó percekben felváltva potyogtak a pontok, Kalassai Martin kosara már 74-73-as vendég vezetést eredményezett! A záró két percben már néggyel is vezetett a DEAC, Ságodi triplája után 79-83 lett az állás. Sajnos egy hármassal válaszolt erre a Sopron, de Turán 85-82-re alakította az eredményt. Két büntetőt értékesített az utolsó minutumban a házigazda, majd Hajnal fordított (86-85).
A cívisvárosi időkérés sem segített, a soproniak zsinórban nyolc pontot dobtak, s végül 90-85-re diadalmaskodtak, tehát a DEAC-nak nem sikerült visszavágnia.

Soproni Sportiskola KA-DEAC KA 90-85 (30-18, 17-20, 20-24, 21-23)
DEAC: Ságodi 17/3, Turán 8, Fülep 4, Kalassai 10/3, Czermann 10.
Cserék: Hegedűs 5/3, Madar Kristóf 5/3, Udemezue 11/3, Madar Krisztián 7, Magyari 8.
Vezetőedző: Kádár Tamás.
Másodedző: Horváth Imre

Kádár Tamás: Mínusz 18-ról fordítottunk és vezettünk, ekkor jött egy-két hiba, amit az ellenfél egyből kihasznált. Nem kosaraztunk ma jól, de nagyot küzdöttünk, aminek köszönhetően győzelmi esélyeink voltak.