U18: A Kecskemét is kipipálva

Továbbra is veretlen a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as együttese a Nemzeti Fiú Junior Bajnokságban: Kádár Tamás legénysége ezúttal a Kecskeméti KA felett aratott rajt-cél győzelmet.

Kulcsjátékosa, a korosztályos válogatotthoz készülő Ságodi Róbert nélkül vágott neki a Kecskemét elleni találkozónak a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata. Az irányító helyét Seszták Miklós vette át a kezdőötösben, ahová ezúttal Promise Udemezue is bekerült.

A két „újonc” azonnal meg is hálálta Kádár Tamás vezetőedző bizalmát, Seszták és Udemezue találataival rajtolt a DEAC. (5-0) A vendégek a nyitónegyed közepére találtak rá saját ritmusukra, Dobos Máté duplájával 10-9-nél át is vették a vezetést. (9-10) Sokáig azonban nem örülhettek a piros-fehérek, Jankó Csabáék ugyanis egy 11-2-es futással tettek pontot az első negyed végére. (21-12)

A folytatásban tovább hízott a hajdúsági fór, Magyari Kristóf közelije után 25-12-t mutatott az eredményjelző. A kecskemétiek Ladovszky János révén igyekeztek kapaszkodni, de a több lábon álló cívisvárosiak a nagyszünetre visszaállították az addigi legnagyobb, tizenhárom egységnyi különbséget. (32-19)

A fordulás után ellenfele torkának ugrott a debreceni alakulat, akadémistáink egy 7-0-s rohammal húszpontosra növelték előnyüket.  (39-19) A kialakult távolság a harmadik etap hátralévő részében sem csökkent, a mieink védelme remekül szuperált, melynek köszönhetően már a záró felvonás előtt eldőlni látszott az ütközet. (50-28)

A becsülettel küzdő Kecskemét a végjátékban minden maradék erejét latba vetette, és közelebb is került a némileg elkényelmesedő fehér-feketékhez, de a fordításra nem kínálkozott reális esélye Dusan Markovic tanítványainak. A rendkívül pontszegény összecsapás 59-47-es végeredménnyel zárult – U18-asaink továbbra is százszázalékos mérleggel állnak csoportjuk élén.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Kecskeméti KA U18 59-47 (21-12, 12-7, 18-9, 9-19)
DEAC KA:
Seszták 4, Udemezue 15/6, Czipka 1, Fekete 9, Magyari 2.
Csere:
Jankó 13/3, Gadus 6/3, Hegedűs 1, Varga 6, Bankó, Papp 2, Makray.
Vezetőedző: Kádár Tamás

Kádár Tamás: – A győzelem ellenére nem a megfelelő energiaszinten kosárlabdáztunk, ennek köszönhető a dobott pontok alacsony száma. Ezen felül elveszítettük a lepattanóharcot is, valamint a védekezésbeli egyéni hibákból adódóan a vendégek rengeteg büntetőt tudtak kiharcolni rajtunk. Nyilvánvaló, hogy sok munka áll még előttünk.