U18: Megszakadt a sikerszéria

Zsinórban hat győzelmet követően a listavezető Soproni Sportiskola állította meg juniorjaink menetelését – Faragó Péter tanítványai meglehetősen pontgazdag mérkőzésen maradtak alul a hűség városában, így legfeljebb a második, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig a harmadik helyről vághatnak majd neki az országos finálénak.

Nagy várakozásokkal indultak neki a rájátszás nem hivatalos döntőjének, azaz a Sopron elleni csúcsrangadónak U18-asaink, azonban a házigazda már az összecsapás legelején fekete levest öntött a nyakukba egy 14-2-es futással. A mieink Jankó Csaba triplájába kapaszkodva igyekeztek magukhoz térni a kezdeti sokkból, ám a Flasár Botond vezérelte SSKA nem engedett a szorításból, így a játékrész derekára akadémistáink tetemes hátrányban találták magukat. (24-7) A DEAC-ot Hőgye Patrik villanásai tartották meccsben, de mivel a védekezés továbbra sem működött, a különbség csak minimálisan csökkent a szünetig. (30-17)

Jankó második hármasa révén pár pillanat erejéig halványan megcsillant a fény az alagútban, melyet viszont a helyzeteiket kegyetlenül kihasználó vendéglátók korábbi előnyük visszaépítése által ismét beárnyékoltak a következő percekben. (44-27) A félidőhöz közelítve úgy tűnt, hogy végre a debreceniek is megérkeztek a parkettre, amit egy 15-4-es villámsorozattal jeleztek riválisuk felé – Hőgye távolija után csupán hategységnyi differencia szerepelt az eredményjelzőn. (48-42) Az utolsó szó mégis a soproniaké lett, Carlos Vallejo tanítványai ugyanis egy 11-3-as szakasszal reagáltak ifistáink felzárkózására. (59-45)

Habár a cívisvárosiak az őrült tűzpárbajt hozó folytatásban a találatgyártás tekintetében már egyenrangú partnerei voltak ellenfelüknek, a védőtérfélen mutatott hiányosságokból adódóan ez kevésnek bizonyult a deficit olvasztásához. A harmadik etap befejeztét megelőzően aztán minden addiginál nagyobb bajba kerültek a Faragó-fiúk, hiszen a dunántúliak újabb tíz ponttal hízlalták addig is tetemes fórjukat – a hajdúsági szempontból rendkívül kedvezőtlenül festő álláson Gadus Bogdán kozmetikázott valamelyest. (81-62)

Gadus pályára küldése új impulzusokkal gazdagította növendékeink akcióit, a vakmerő hátvéd még háromszor beköszönt a periméteren túlról, ezen felbátorodva Jankó is elsüllyesztett két bombát a hazai gyűrűben. Sajnos a fordításra mégsem kínálkozott sansz, amiről az ihletett formában kosárlabdázó, összesen hetvenhét egységig jutó Flasár Botond-Keller Bendegúz páros gondoskodott. A hajrára bele is fáradtak az éllovas hiábavaló üldözésébe a fehér-feketék, ezáltal kinyílt az olló; huszonhat pontos vereség lett a vége.

A Sopron ezzel matematikailag is bebiztosította rájátszásgyőzelmét, míg a DEAC a második pozíció megőrzéséért küzdhet a zárófordulóban.

Soproni SI KA SKC/A U18 – DEAC Kosárlabda Akadémia U18/A 109-83 (30-17, 29-28, 22-27, 28-21)
DEAC KA:
Varga F. 5, Hőgye 23/12, Laluska 9/3, Varga B. -, Orosi 2.
Csere: Orbán 12/6, Jankó 16/12, Gadus 14/12, Szilágyi -, Balázsi Á. -, Czipka 2, Fekete B. -.
Vezetőedző: Faragó Péter
Másodedző: Nagy Lajos