U18: Az eddigi legnehezebb erőpróba következik

A rájátszás harmadik körében a szezon során még veretlen Soproni Sportiskola együttese érkezik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba.

Szombat délután jön a junior bajnokság csúcsrangadója: a rájátszás Piros-csoportjának második helyén álló DEAC a hibátlan listavezető Sopron együttesét látja vendégül. A mieink négy győzelmet és két vereséget hoztak magukkal a legjobb nyolc közé, mérlegük pedig az eddig lejátszott play-off körök alatt két diadallal gazdagodott: Faragó Péter tanítványai magabiztosan verték a PVSK-t (96-79), illetve a Dávid Kornél KA együttesének otthonából is könnyedén elhozták a két pontot. (58-96)

Ami az éllovas dunántúliakat illeti, Carlos Vallejo tanítványai idáig megállthatatlanul menetelnek, idénybeli tizenkét fellépésüket egyaránt sikerrel abszolválták. A rájátszásba 6-0-s mérleggel kerültek be a soproniak, akik azóta nyerni tudtak Kecskeméten (73-85), majd a Budapesti Honvédot is felülmúlták. (88-70)

Hazai parketten viszont még a hajdúságiak is százszázalékosak a 2022-23-as kiírásban, Jankó Csabáék hatból hatnál tartanak saját pályaválasztásuk mellett. A cívisvárosiak a PVSK ellen még átmeneti otthonukban, a Szent Efrém Tornacsarnokban szerepeltek, a hétvégére azonban visszatérnek az Oláh Gábor utcára, és reményeink szerint tovább építik nagyszerű szériájukat – s ezzel megszakítják ellenfelükét.

A 16 órakor kezdődő összecsapást YouTube-csatornánkon élőben sugározzuk.