U18/B: Az utolsó tíz perc volt a vesztünk

A DEAC Kosárlabda Akadémia második számú junior alakulata hazai pályán zárta a korosztályos bajnokság alapszakaszát. Halmai Norbert legénysége nagyot küzdött és a harmadik etap végén már csak három pontra volt riválisától, ám a Zsíros Akadémia egy ellentmondást nem tűrő véghajrával pontot tett az összecsapás végére. 

A találkozó elején Zalka triplájával indult a hazai építkezés, majd hamar átvették az irányítást a vendégek időt is kért Halmai Norbert. (9-14) A gyors taktikai szünet után Orbán hármasával már csak karnyújtásnyira volt az egalizálás, ami Czipka közelijével össze is jött. A negyed hajrájában azonban Hajdu zsákolásával tovább robogtak a fővárosiak, így nyolc pontos vendég vezetéssel zárult a játékrész. (21-29) A folytatásban a gyors elfutásokkal operáló Darazsak hamar kétszámjegyűre növelték fórjukat, Hámornyik és Czipka igyekeztek tartani a frontot, de a különbség nem csökkent. (30-41) A szünet előtt azonban Csécsei harciasságával tapadt riválisára a DEAC, majd Czipka kettő plusz egyes megmozdulásával olvasztották deficitüket, a hátralévő percekben Papp távolijával pedig sikerült tíz pont alatt tartani a különbséget. (44-53)

A folytatásban Czipka révén folytatták a felzárkózást a hajdúságiak, majd ismét gyors elfutásokkal rukkolt elő a budapesti együttes. (53-61) A záró periódust megelőző minutumokban Csécsei akcióival jöttek fel újra juniorjaink, majd Orbán dupláival és Hámornyik dudaszós hármasával már csak egylabdányira voltak a riválistól. (66-69) Az utolsó szakasz elején minden erejükkel a fordításon dolgoztak a fehér mezesek, ám a fővárosiak sem lassítottak, Magashegyi kosaraival rendre válaszoltak akadémistáink akcióira. (71-77) A végjáték kezdete előtt visszahozták a tíz pontos differenciát a kőbányaiak, majd egy magabiztos, ellentmondást nem tűrő utolsó rohammal pontot tettek az összecsapás végére. (73-107) A cívisvárosiak a rájátszásban így a 25-32.helyért lépnek parkettre a folytatás során.

DEAC KA U18/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 73-107 (21-29, 23-24, 22-16, 7-38)

DEAC: Zalka 9/3, Seszták 12, Orbán 12/6, Csécsei 15, Czipka 12, csere: Antal -, Sólyom 2, Kincses -, Mátyus 2, Hámornyik 6/6, Papp 3/3.

Edzők: Halmai Norbert, Nagy Lajos