U18/B: Győzelemmel indult a rájátszás

Halmai Norbert legénysége hazai pályán fogadta az MVM-OSE Lions korosztályos csapatát a Nemzeti Fiú Junior bajnokság rájátszásának zöld csoportjában vasárnap délután. Megizzasztotta a fehér-feketéket az Oroszlány, azonban a kulcspillanatokban hozott jó döntéseknek köszönhetően három pontos hazai diadallal zárult az összecsapás.

A mérkőzés első perceiben a DEAC uralta a parkettet, a házigazdák Csécsei találataival építkeztek, majd az OSE is szép lassan felvette a találkozó sebességét és egylabdányira faragták deficitüket. A vendégek ritmusváltását gyors letámadásokkal próbálta megzavarni a Debrecen, így Antal megmozdulásával minimális lépéselőnyre tettek szert a házigazdák. (12-8) A folytatásban sem enyhült az adok-kapok, felváltva estek a találatok és Kristyák révén töretlenül válaszoltak akadémistáink akcióira az oroszlányiak. A negyed végéhez közeledve azonban Balázsi hármasának hála megmaradt a hajdúsági előny Czermann villanásai ellenére is. (21-20) A folytatásban részünkről Czipka és Csécsei tarották a frontot, a túloldalon pedig az eddigiekhez hasonlóan Czermann és Kristyák találataival szorosan tapadt az OSE. (30-30) A szünetet megelőző minutumokban egyre inkább nyílt az olló és egy 9-0-ás futással növelték fórjukat juniorjaink, ám a dudaszó előtt hiába Zalka közelije, Pap triplájával visszaszorították a különbséget a félidőre a dunántúliak. (39-35)

A fordulás után a Csécsei-Czipka duó vezetésével egy lendületes 6-2-es szakasszal nyitottak a fehér mezesek, időt is kért a vendégek mestere. (45-37) A gyors taktikai megbeszélést követően próbálta tovább játszani játékát Halmai Norbert legénysége, Seszták és Csécsei szolgáltatták a pontokat, majd Kapic triplája adott lendületet a cívisvárosiaknak. A periódus végéhez közeledve pedig Antal elfutásával tartani tudta előnyét a DEAC. (57-52) A negyedik szakaszban mindent megtettek akadémistáink előnyük megszilárdítása érdekében, így Csécsei és Balázsi megmozdulásaival ismét öt felé kúszott a felek közti differencia. (64-57) A végső minutumokra azonban ledolgozta hátrányát az OSE, két és fél perccel a vége előtt át vették a vezetést, időt is kért a debreceni stáb. (66-67) A rövid információ csere után a végjátékra higgadt tudott maradni a hazai együttes, így Orbán és Balázsi találatainak hála győzelemmel zárták a rájátszás első megmérettetését. (70-67)

DEAC KA U18/B – MVM-OSE Lions U18 70-67 (21-20, 18-15, 18-17, 13-15)

DEAC: Mátyus 2, Kapic 5/3, Sólyom 2, Csécsei 16, Seszták 2, csere: Czipka 7, Balázsi 11/3, Orbán 17/6, Ikker -, Antal 6, Zalka 2.

Edző: Halmai Norbert

Halmai Norbert: -Szeretnék gratulálni a csapatnak. Nagyon nehéz dolgunk volt, kevesen vagyunk, betegségek és sérülések hátráltatták a munkánkat. Idén most játszottunk először ebben az összetételben, látszott is a pályán az összeszokottság hiánya, kevés olyan pillanat volt, ahol egymás után kétszer tudtunk jól támadni vagy védekezni. Megyünk tovább, remélem a hiányzók mihamarabb munkába állnak, és a folytatás gördülékenyebb lesz.