Május utolsó hétvégéjén juniorcsapatunk számára is befejeződött a 2022-23-as kiírás; Faragó Péter tanítványai negyedikként zártak a Sopronban megrendezett országos döntőben. Legfrissebb interjúnkban U18-asok mestere értékelte a mögöttünk álló szezont.

DEAC KA:- Még tavaly szeptemberben, az alapszakasz küzdelmeinek kezdete előtt azt nyilatkozta, hogy az elsődleges cél, hogy a csapat keresztjáték nélkül, eg-yenes ágon kerüljön be az országos fináléba. Ennek kapcsán végül egy pillanatig sem kellett izgulnunk – a teljes idény tekintetében kijelenthető, hogy sikeres szezont zártak juniorjaink?

Faragó Péter: – Véleményem szerint igen, összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A reguláris szakaszt a csoportunk második helyén fejeztük be, a rájátszásban pedig egy remek szériát produkáltunk, aminek köszönhetően a végsőkig partiban voltunk a Sopronnal a play-off megnyeréséért. Az egész szezon eredményei azt mutatták, hogy helyünk van a top négy együttes között, ez aztán a döntőben realizálódott is. Emellett a játékosok egyénileg rengeteget fejlődtek, a keret olyan tagjai léptek elő húzóemberekké, akik korábban kevesebb szerepet kaptak, míg a ’mélyvízbe dobott’ elsőéves juniorok nem csak megállták a helyüket, hanem bebizonyították, hogy a legfontosabb mérkőzéseken is lehet rájuk számítani, rendkívül hasznos játékkal járultak hozzá sikereinkhez.

Térjünk vissza néhány gondolat erejéig a bajnokság elejére: milyen irányelvek mentén igyekeztek kialakítani a csapat játékstílusát?

FP: – Védekezésre alapuló tranzíciós kosárlabdát igyekeztünk játszani, miközben próbáltunk alkalmazkodni a játékosok egyéni képességeihez. Ennek megvalósításához elsősorban védekezésben kellett javulnunk: nagyobb hangsúlyt fektettünk az egyéni felelősségvállalásra, az egy-egy elleni védekezésre és a váltásokra, valamint arra, hogy növendékeink több posztot is képesek legyenek megfelelően védeni. A statisztika alapján a támadásbeli céljainkat sikerült megvalósítanunk, hiszen sebesség és hatékonyság tekintetében is az első kettőben végeztünk a mezőnyben, ám a védekezésünk időnként hagyott kivánnivalót maga után. Ez valamelyest a támadórendszerünknek is betudható, hiszen gyorsabb döntéseket kellett hoznunk, aminek velejárója a több eladott labda, illetve a saját felelősség megnövelésével olykor előtérbe kerültek az egyéni hiányosságok. Összegezve támadásban túlteljesítettük az előzetes elvárásokat, védekezésben pedig átlagos szintet hoztunk, de egyértelműen kialakulóban volt az, amit a kollégáimmal szerettünk volna viszont látni.

2022 decembere és 2023 márciusának közepe között nyolc találkozót vívtak meg veretlenül. Mi volt a kimagasló sorozat titka?

FP: – Nagyon erős volt a hazai pályánk. Debrecenbe utazni alapvetően senkinek sem volt könnyű feladat, a parketten pedig elértük, hogy játszani se szeressenek nálunk az ellenfelek. Nagy magabiztosságra tettünk szert az Oláh Gábor utcán, otthon csupán a későbbi bajnok Sopron mellett mi tudtuk megőrizni százszázalékos mérlegünket. Az is sokat segített, hogy a rájátszásban még mindenki egészséges és bevethető volt a legerősebb összeállításunkból, ami a döntőre már sajnos nem volt igaz. Az idény során talán ekkor voltunk a leginkább lendületben.

Volt-e kedvenc diadala a szezon ezen fázisából?

FP: – Több emlékezetes meccset is játszottunk. Leginkább annak örülök, hogy bebizonyítottuk, tétmérkőzésen is képesek vagyunk bárkit két vállra fektetni a mezőnyben. A legjobb szívvel a Sopron-NKA páros egymást követő felülmúlására emlékszem vissza. Előbbi keretéből ugyan meghatározó játékosok hiányoztak, de ez mit sem von le abból, hogy az első perctől az utolsóig domináltunk, s végül nagy különbségű győzelmet arattunk. A Honvéd elleni párharcot is ki kell emelnem, jelentős fegyverténynek bizonyult, hogy oda-vissza megvertük a piros-fehéreket, hiszen ebből láthattuk, hogy jó úton haladunk.

Térjünk rá a fináléra: beteljesült az ASE elleni negyeddöntőre való jóslata, a kissé görcsös rajtot követően végül simán jutottak a legjobb négy közé.

FP: – Az alapszakaszban egy igencsak pontgazdag, rohanós ütközetben maradtunk alul Pakson, jóformán nem védekeztünk, hagytuk kibontakozni a tolnaiakat. A debreceni visszavágóra megtaláltuk az ellenszert és könnyedén nyertünk, így a döntő előtt igazából csak a korábbi tapasztalatokra kellett felhívnom a fiúk figyelmét. Az egyenes kieséses lebonyolítás sajátossága, hogy a nyitány a legfontosabb, ugyanis egyetlen győzelemmel azonnal az elődöntőbe lehet kerülni. Ebből kifolyólag természetes, hogy volt némi nyomás a srácokon, várható volt, hogy nem az első negyedbe fogjuk eldönteni a továbbjutást. Kollektívan azt a játékot játszottunk, amit elterveztünk, és még annak ellenére is nyolcvankilenc pontot szereztünk, hogy a büntetővonalról és a periméteren kívülről gyakorlatilag képtelenek voltunk betalálni. Semlegesítettük az Atomerőmű legjobbjait, nem hagytuk, hogy belelkesüljenek, ez volt a kulcs.

Az elődöntőben aztán jött a fekete leves: a példátlan rövidzárlat a bajnoki reményekbe került. Mi történt a második negyedben?

FP: – Azért roppant csalódást keltő a dolog, mert ahogyan azt már említettem, a Honvédot korábban az Oláh Gábor utcán és Budapesten is megvertük. Tény, hogy a fővárosiak az idény végére kétségkívül összeálltak a bajnokság egyik legerősebb csapatává és megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet, de a differencia mértéke ezzel együtt is túlzó. A mai napig kutatom a leolvadásunk okait, de egyelőre nem jöttem rá, minek tudható be ez a drasztikus visszaesés. Elbizonytalanodtunk, míg a BHSE elkapta a fonalat, így a félidőre már akkora hátrányban találtuk magunkat, amit a későbbiekben már nem tudtunk ledolgozni. Biztosan hozzájárult az összecsapás végkimeneteléhez az óriási tét, és az azzal való megbirkózás rutinjának hiánya, valamint az is, hogy Szilágyi Péter, Laluska Bence és Debreczeni Olivér személyében fontos bevethető láncszemeket, karaktereket nélkülöztünk. Én magam is hibáztam, az első negyed végén, majd a második elején is időt kértem, mivel nem számítottam arra, hogy ekkora gödörbe kerülünk, ezáltal a félidőben már nem volt alkalmam belenyúlni az események alakulásába. Az összképet nézve viszont el kell ismerjük, hogy a Honvéd az év végére jobb lett nálunk.

Kevesebb, mint huszonnégy óra alatt hatalmas lelki mélységből kellett talpra állnia a társaságnak, s bár a bronzmedál az NKA Pécsé lett, a játék képe egyértelműen azt mutatta, hogy rendezték soraikat.

FP: – Már az elődöntő második félidejétől fogva azon dolgoztunk, hogy a helyosztónak jó szájízzel mehessünk neki. Szerencsénk volt, lévén a nagy pofon után nem kellett hónapokat várnunk a javításra, már másnap lehetőségünk volt kiköszörülni a csorbát. Ugyan a Rátgéber Akadémia győzött, szűk rotációval, fáradtan, egy demoralizáló fiaskót követően több alkalommal is visszakapaszkodtunk a csatába, tettük mindezt nem csak küzdéssel és akarattal, de helyenként impozáns játékkal. Magasabb dobószázalékkal akár a mi javunkra is billenhetett volna a mérleg nyelve, de egyáltalán nem vagyok csalódott.

Reális a negyedik hely?

FP: – Mindent egybevéve igen. Az elődöntőben nagyobb ellenállást vártam volna el a csapatomtól, de úgy vélem, hogy az idényvégi tabella a valós erőviszonyokat tükrözi vissza – legalábbis a legjobb négy között.

Hol helyezi el a 2022-2023-as kiírást edzői karrierjében?

FP: – Tapasztalataimnál fogva talán könnyebben beszélek a játékosaimnál, mert elsősorban nem az eredmény szempontjából ítélem meg a szezonokat. Inkább afelől közelítek, hogy kik azok, akikből sikerül tudásuk feletti játékot kihozni. Ha ez a csapat több, mint felére igaz, az már extra. Ha legalább a felére, miközben akadnak országszinten is kiemelkedő tehetségek a keretben, akkor már egy-egy bajnoki cím is becsúszhat. Alapvetően pozitívan látom a szereplésünket, olyan játékosok fejlődtek és léptek elő vezérekké, akik egyébként nem tartoznak a korosztály közvetlen elitjéhez. A közös munka révén megteremtettük annak esélyét, hogy később ezek a fiúk még meghatározóbb alakjai lehessenek együtteseiknek, és közelebb kerülhessenek a felnőtt kosárlabda világához.

Jelenlegi keretéből hány játékosnak lehet sansza bemutatkozni a felnőttek között az elkövetkezendő esztendőkben?

FP: – Hőgye Patrik nyilvánvaló, ő már napjainkban is az élvonal ajtaján kopogtat. Rajta kívül Jankó Csabát, Varga Boldizsárt és Orosi Bálintot is minimum a Piros csoportra predesztinálják képességei, ahogyan elhivatottságából adódóan Varga Ferenc és Szilágyi Péter is eljuthat legalább ugyaneddig. Orbán Imrét is látom idővel felnőttek között tehetsége a munkamorálja nyomán, Balázsi Ákos esetében pedig az a kérdés, hogy az egészségi állapota mennyire fogja engedni a szintlépést. Nem említettem mindenkit, de azt gondolom, hogy szorgalmasan dolgozva a másodosztályig sokan eljuthatnak.

Miből profitáltak a legtöbbet a játékosai a közös munka során?

FP: – A kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy magas intenzitású edzéseket vezessünk, nagy sebességgel és széles taktikai repertoárral dolgoztunk. Ezáltal kreatívabbak lettek a fiúk, immáron könnyebben olvassák a játékot. A másik aspektus a kosárlabdához való hozzáállás. Az év elején látott, lazább felfogású fiatalokból mostanra igazi sportolói mentalitású ifjak váltak. Ezúton szeretném megköszönni a bizalmat a klub vezetőségének, akik rengeteg dologban segítségünkre voltak az idén. Kiváltképp hálás vagyok kollégáimnak, Halmai Norbertnek és Nagy Lajosnak, szuper edzői csapatot alkottunk így hárman, az U16-os válogatott vezetésével járó kötelezettségeim elvégzése közben is maximálisan számíthattam rájuk. Halmai Norbert a miénk mellett egyúttal a B-csapatot is menedzselte, Nagy Lajos háttérmunkája és meglátásai pedig szerintem egyedülállóak az akadémián. A szakmai stábnak is köszönettel tartozom, az erőnléti edzők és a gyógytornászok közreműködése súlyos terheket vett le a vállunkról, jelentőségük elvitathatatlan az eredményeinkben. Mindenkinek köszönöm!