U18: Idegenbeli erődemonstráció

U18-as csapatunk második mérkőzését is megnyerte a rájátszás Piros-csoportjában; Faragó Péter együttese domináns játékkal rukkolt elő, aminek köszönhetően harmincnyolc pontos diadallal távozott a Dávid Kornél KA otthonából.

Juniorjaink kezdettől fogva nagy energiákat mozgósítottak székesfehérvári vizitálásuk során, villámrajtjuk eredményeképp már az első negyed közepén kétszámjegyű előnyt birtokoltak. (4-15) Hőgye Patrikék egészen a második felvonás elejéig tartani tudták a tíz körüli különbséget, azonban a   hazaiak ekkor Barthalos András triplái révén egylabdányira faragták hátrányukat. (21-23) A hullámvölgyön Jankó Csaba remeklése segítette át a hajdúságiakat, hátvédünk a kosárszerzési formák szinte teljes repertoárját felvonultatva tizenegy pontot jegyzett egyhuzamban. Jankó pillanatait követően Balázsi Ákos és Gadus Bogdán is behintett egy-egy hármast, míg a palánk alatt Varga Boldizsár termelte szorgosan a találatokat. A félidőt végén stílszerűen ismét Jankó villant, 2+1-es akciójával a nagyszünetben már húszegységnyi fórt birtokolt a DEAC. (29-49)

A mieink elsöprő lendülete a fordulás utánra is kitartott; Varga Boldizsár továbbra is uralta a festéket, de kiválóan vette fel a fonalat Orbán Imre is. A cívisvárosiak ráadásul védekezésükön is szigorítottak még egy fokozatot, így a DKKA mindössze kilenc dobott pontig jutott a harmadik etapban, miközben a túloldalon akadémistáink ismét húsz felett zártak. (38-70) A korábbiak fényében az utolsó periódusra csupán a debreceni győzelem mértékét illetően maradtak kérdések: a hajrára kialakuló legnagyobb, negyven pontos távolságból harmincnyolc lett a lefújásra. A Faragó-fiúk tehát a PVSK után a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia skalpját is begyűjtötték, és a tabella második fokáról várhatják a listavezető Sopron elleni, jövő szombati rangadót.

Dávid Kornél KA U18 – DEAC Kosárlabda Akadémia U18 58-96 (14-23, 15-26, 9-21, 20-26)
DEAC KA:
Jankó 20/6, Hőgye 4, Laluska 8, Orbán 12, Varga B. 20.
Csere: Balázsi Á. 3/3, Varga F. 9, Gadus 14/3, Orosi 4, Czipka 2.
Vezetőedző: Faragó Péter
Másodedző: Halmai Norbert